A Mauzóleum szobrászati díszítései

Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie), Külterület, az országút mellett, Kassa felé
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Az Andrássy-mauzóleum külső szobrászati alkotásai

Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie)
Külterület, az országút mellett, Kassa felé
Az épület előtt, és a homlokzaton látható.

Avatás1904. október 26.

Richard Berndl (építész, közreműködő)

TundeK62
2019.09.02. 23:21
A nyár utolsó hétvégéje ismét Szlovákiában telt. Tíz éve készülök arra, hogy le tudjam fotózni az Andrássy-mauzóleumot. Így aztán nagyon siettem, hogy a több mint ötven fős csoport egyetlen tagja se legyen rajta a képen. Ez aztán sikerült is, de másokkal már nem számoltam, mert csak rajta lettek a képeken, idegenek is. Ami ebben az esetben, lehet, hogy szerencse is, mert így legalább van összehasonlítási alapunk a másfélszeres életnagysághoz. Merthogy az épület előtt, az a két, fehér mészkőből faragott alak ekkora nagyságú.
A mauzóleum "Építtetője a közeli krasznahorkai vár és uradalom egykori utolsó birtokosa, gróf Andrássy Dénes (1835-1913) volt, aki rajongásig szeretett feleségének, a bécsi polgári származású, Andrássy (Hablawetz) Franciskának (1838-1902) kívánt méltó nyughelyet létrehozni. Végül maga is itt talált örök nyugodalmat – feleségéhez hasonlóan, carrarai márvány szarkofágban."
Ezeket a szarkofágokat azonban most nem volt módom lefotózni, mert ahhoz túl sokan voltunk bent az épületben. A külső képeket, meg a kupolát tudtam fotózni, míg az idegenvezető beszélt az objektumról.

Az épület homlokzatán nagyméretű domborművet láthatunk, családi címert tartó két angyalalakkal.
A mauzóleumról további információk a forrásoknál olvashatóak.
Források:
http://www.hradkrasnahorka.sk/index.php?page=mauzoleum&lng=hu
https://kirandulastippek.hu/aggteleki-karszt/andrassy-mauzoleum-krasznahorkavaralja
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hablawetz_Franciska
https://epa.oszk.hu/01000/01059/00105/pdf/magyar_iparmuveszet_EPA01059_16_04_1913_133-135.pdf

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A Mauzóleum szobrászati díszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Max FrickRichard Berndl (építész, közreműködő)
Település
Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie)
Feltöltő
Azonosító
371802
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.01. 21:44

"A Mauzóleum szobrászati díszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Max FrickRichard Berndl (építész, közreműködő)
Település
Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie)
Feltöltő
Azonosító
371804
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1000 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.01. 21:44

"A Mauzóleum szobrászati díszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Max FrickRichard Berndl (építész, közreműködő)
Település
Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie)
Feltöltő
Azonosító
371805
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/800 • 15.4mm • ISO80

371806
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 29.6mm • ISO80

371807
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/1000 • 22.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.01. 21:44

"A Mauzóleum szobrászati díszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Max FrickRichard Berndl (építész, közreműködő)
Település
Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie)
Feltöltő
Azonosító
371808
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/1250 • 14mm • ISO80

371809
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/800 • 26.1mm • ISO80

371810
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/800 • 24.5mm • ISO80

371811
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/800 • 43.5mm • ISO80

371813
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1600 • 31.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.01. 21:44

"A Mauzóleum szobrászati díszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Max FrickRichard Berndl (építész, közreműködő)
Település
Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie)
Feltöltő
Azonosító
371814
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1600 • 29.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.01. 21:44

"A Mauzóleum szobrászati díszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Max FrickRichard Berndl (építész, közreműködő)
Település
Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie)
Feltöltő
Azonosító
371812
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/800 • 31.5mm • ISO80

371815
Feltöltve
2019.09.01. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/1000 • 18.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.01. 21:44

Archív fotók

"A Mauzóleum szobrászati díszítései" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Max FrickRichard Berndl (építész, közreműködő)
Település
Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie)
Feltöltő
Azonosító
372070
Feltöltve
2019.09.03. 12:20
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ40/10 • 1/8 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 19.09.03. 12:20
Archív felvétel
Képeslap.

"A Mauzóleum szobrászati díszítései" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Max FrickRichard Berndl (építész, közreműködő)
Település
Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie)
Feltöltő
Azonosító
372090
Feltöltve
2019.09.03. 12:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 19.09.03. 12:34
Archív felvétel
Képeslap.

"A Mauzóleum szobrászati díszítései" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Max FrickRichard Berndl (építész, közreműködő)
Település
Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie)
Feltöltő
Azonosító
372088
Fotózva
2010. szeptember
Feltöltve
2019.09.03. 12:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 19.09.03. 12:28
2010. szeptember
Képeslap.
Összesen 16 fotó

Műlap története

19.09.03. 12:34
1 új fotót töltöttem az "A Mauzóleum szobrászati díszítései" műlaphoz
19.09.03. 12:28
1 új fotót töltöttem az "A Mauzóleum szobrászati díszítései" műlaphoz
19.09.03. 12:20
1 új fotót töltöttem az "A Mauzóleum szobrászati díszítései" műlaphoz
19.09.02. 23:21
TundeK62 publikálta "A Mauzóleum szobrászati díszítései" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.