Leyrer család síremléke

Budapest, X. kerület, Kozma u. 8.
További képek a Fotólistában

Budapest
X. kerület, Kozma u. 8.
Új Köztemető, 61. parcella

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2019.10.02. 18:48
Nekem a Kozma utcai Köztemető egy rejtély. Igaz, nagyon kevés alkalommal jártam itt, alkalmam sem volt megismerni. Igaz, a temető vezetői (talán öröktől fogva) őrzik a titkokat.
Jóformán nincs irodalma, vagy elmondhatjuk, nincs is. Egyik alkalommal, amikor ott jártam és próbáltam néhány síremlék fotózása után adatokhoz jutni, az irodán egy szórólapot kaptam, amin körülbelül 10 emlék szerepel, ebből néhány emlékmű, a síremlékek közül viszont olyan, aminek pl. alkotója (általuk) ismert, alig. Szinte fáj, hogy az egyik, már korábban felfedezett, gyönyörű, szecessziós síremlék ugyancsak őrzi a titkot (sehol máshol sem találtam), ráadásul az ott nyugvók között szerepel Gyurkovics Tibor is, akinek neve szinte kisütötte a szememet.
A Leyrer család síremlékénél azonban szerepel Andrejka József neve, így jó ideje készülök a bemutatásra. Legnagyobb sajnálatomra most, ill. egy ideje azon akadtam el, hogy az itt nyugvó családról nem sikerült használható információkat gyűjteni. A név elterjed, rengeteg találat jön le, többnyire az itt eltemetettek felvésett születési-halálozási évszámainak megfelelő időkből, de az azonosítás nem sikerült. Mondjuk egyelőre. Talán lesz valaki előbb-utóbb, aki kisegít ez-ügyben.
Hozzáteszem, hogy a funerális művészet (amúgy sem kiterjedt) irodalma is eléggé kerüli ezt a temetőt, de az alkotóval kapcsolatos dokumentáció sem igazán érhető el.

Így aztán a síremlékről sincs semmi konkrétum. Annyit biztosra látok, a család kiterjedt és tehetős volt. A síremlék impozáns. Középen Krisztus alakja áll, kezét széttárva, hívó mozdulattal. „Jöjjetek énhozzám..."
A síremléket, amire néhány lépcsőn vezet az út, körben egy építmény veszi körül. Krisztus háta mögött egy negatív keresztet látunk, körülötte kőbe vésve a dicsfény illusztrációja. Krisztus alakja – egyben a családot jelző felirat – két oldalán a támfal kissé emelkedik, amin egy-egy allegorikus figura ül szomorúságot, megadást sugalló testtartásban.
Mindettől jobbra és balra láthatók a családtagokat a temetkezés sorrendjében mutató feliratok.
Források:
A Köztemető ismertetője – letölthető innen: https://www.btirt.hu/wp-content/uploads/2017/04/BTIRT_Ujkoztemeto.pdf

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Leyrer család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362998
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.06.30. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.30. 21:34

362999
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.06.30. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.30. 21:34
2015. április

"Leyrer család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363000
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.06.30. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/500 • 30mm • ISO100

363003
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.06.30. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/250 • 16.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.30. 21:34
2015. április

"Leyrer család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363008
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.06.30. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/200 • 8.9mm • ISO100

363004
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.06.30. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/400 • 16.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.30. 21:34
2015. április

"Leyrer család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363011

363010
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.06.30. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.30. 21:34
2015. április

"Leyrer család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363007

363012
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.06.30. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/500 • 11.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.30. 21:34
2015. április

"Leyrer család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363001

363009

363005
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.06.30. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/160 • 16.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.30. 21:34
2015. április

"Leyrer család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363002
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.06.30. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.30. 21:34
2015. április

"Leyrer család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363006
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2019.06.30. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/125 • 16.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.30. 21:34
2015. április
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.10.02. 18:48
Göröntsér Vera publikálta "Leyrer család síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.