Simonyiak-emléktáblája

Simonyifalva (Satu Nou)

Alternatív, helyi címek:Casa Simonyiak Háza

A Simonyi emlékház falán az utcafronton.

Felállítás2003. augusztus 2.


Benkő Gabriella Emese
2019.08.19. 06:21
A Partiumi kis falu Simonyifalva [1] Simonyi Lajos báró (1824–1894), Simonyi óbester fia, 1848-as huszártiszt, politikus alapította. Nevét 1888-ban, majd 1913-ban is Simonyifalva néven írták.
Két híres szülöttének lakóházán emléktáblát avattak.
Simonyi József Óbester, [2] családja és Simonyi Imre (Szmola Imre) [3] ebben a házban született. A község közadakozásból és adományokból, megvásárolta az ingatlant és emlékházzá alakították, melynek egyik szobája a katona, másik a költő életét mutatja be.
A fekete márványól készült emléktáblák, barnára festett beton keretben lettek elhelyezve. Felül a "CASA SIMONYIAK HÁZA" felirat olvasható, alul a három plakett, felül középen a falu címere, kétoldalt Deák Árpád szobrászművész alkotta domborművek helyezkednek el. A Simonyi József Óbestert ábrázoló dombormű másolat, (Az országban, és külföldön több ilyen tábla hirdeti a "legvitézebb huszár" emlékét.) Simonyi Imre plakettje viszont új, másolata bekeretezve az emlékház szobájában látható.
A fekete márványt nehéz volt fotózni, visszafénylett.

Idézet a forrásból: [4]
"Felavatták a Simonyiak Házát, Simonyi Imre helyreállított szülőházát Hegedűs János katolikus plébános szentelte fel, majd leleplezték a Simonyiak Házának emléktábláját. A Simonyiak Háza egyik szobája Simonyi Imre emlékét idézi, a másik Simonyi óbesterét."
Források:
Simonyifalva:
[1] https://naput.hu/index.php/g-mainmenu-30/231-van-nekem-egy-kisvilm
Simonyi József:
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Simonyi_J%C3%B3zsef
Simonyi Imre:
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Simonyi_Imre_(k%C3%B6lt%C5%91)
Avatás:
[4] http://udvardy.adatbank.transindex.ro/index.php?action=nevmutato&nevmutato=Siska-Szab%C3%B3%20Hajnalka,%20Siska%20Szab%C3%B3%20Hajnalka,%20Siska%20Szab%C3%B3%20Hajnal,%20Szab%C3%B3%20Hajnalka




Cím alapján hasonló

"Simonyiak-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Simonyifalva (Satu Nou)
Feltöltő
Azonosító
368153
Feltöltve
2019.08.07. 20:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.07. 20:57

"Simonyiak-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Simonyifalva (Satu Nou)
Feltöltő
Azonosító
368147
Feltöltve
2019.08.07. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.07. 20:55

"Simonyiak-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Simonyifalva (Satu Nou)
Feltöltő
Azonosító
368152
Feltöltve
2019.08.07. 20:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.07. 20:57

"Simonyiak-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Simonyifalva (Satu Nou)
Feltöltő
Azonosító
368154
Feltöltve
2019.08.07. 20:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/2000 • 300mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.07. 20:57

"Simonyiak-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Simonyifalva (Satu Nou)
Feltöltő
Azonosító
368148
Feltöltve
2019.08.07. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.07. 20:55

"Simonyiak-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Simonyifalva (Satu Nou)
Feltöltő
Azonosító
368150
Feltöltve
2019.08.07. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.07. 20:55

"Simonyiak-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Simonyifalva (Satu Nou)
Feltöltő
Azonosító
368151
Feltöltve
2019.08.07. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.07. 20:55

"Simonyiak-emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Simonyifalva (Satu Nou)
Feltöltő
Azonosító
368149
Feltöltve
2019.08.07. 20:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ63/10 • 1/2500 • 300mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.08.07. 20:55
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.08.19. 06:21
Benkő Gabriella Emese publikálta "Simonyiak-emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.