Nagysándor József emléktábla

Újfehértó, Szent István út, 8 szám

Újfehértó
Szent István út, 8 szám
A Polgármesteri Hívatal szomszédságában

Avatás1999. október 6.


Sántha Imre Géza
2019.08.15. 14:00
Újfehértó központi részén a Városházától nyugatra lévő, a mai Fehér Kígyó gyógyszertár és az Optika szeműveg szakűzlet homlokzatán állították ezt a három-, nemzetiszinű gránittáblára elhelyezett bronz domborművet, az 1848/1849-es szabadságharc egyik vezérőrnagyának emlékére. Nagysándor József (1803-1849), aki az aradi 13 vértanú egyike, ezen eklektikus épület helyén állt házban szállt meg 1849 júliusának végén, mielőtt seregével Debrecen fele vonult, ahol augusztus 2-án megütközött a hatszoros túlerőben lévő cári sereggel, amelytől aztán vereséget szenvedett. A korábban dicsőséges szabadságharci csatákat nyert parancsnok, az orosz-osztrák túlerővel szemben már nem tudott győzedelmeskedni és Görgeyvel együtt, Világosnál ő is kénytelen volt letenni a fegyvert augusztus 13-án. Az emléktáblán e felíratot olvashatjuk: "E helyen állt a Posgay család ősi lakóháza amelyben a Debrecen felé vonuló I. hadtest parancsnoka Nagysándor József honvédtábornok 1849 július 28-29-én megszállt." A helytörténetileg fontos esemény 150-ik évfordulóján került az emlékeztető tábla a mai ház falára.
Források:
Hajdú-Bihari Napló, 1999. október 7. (56. évfolyam, 234. szám) 3. oldal.
http://indafoto.hu/magibobe/image/15000451-eb294c32
Benkő Gabriella Emese
2020.08.16. 18:09
"Újfehértó (MTI) - Emléktáblát lepleztek le szerdán Újfehértón Nagysándor József honvéd vezérőrnagy, az 1848-49-es szabadságharc Aradon, kötél által 150 évvel ezelőtt kivégzett vértanúja tiszteletére. A 45 évet élt főtiszt 1849-ben az orosz csapatok ellen vívott debreceni csata előtt két napot töltött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, s ezt örökíti meg az emléktábla, amelyet a kisváros gyógyszertárának falán helyeztek el."
Források:
Hajdú-Bihari Napló, 1999. október 7. (56. évfolyam, 234. szám) 3. oldal.
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/HajduBihariNeplapNaplo_1999_10/?pg=94&layout=s



Cím alapján hasonló

"Nagysándor József emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
368331
Feltöltve
2019.08.08. 22:12
EXIF információk...
Nokia 3.1
ƒ20/10 • 1/1605 • 3.5mm • ISO106

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.08. 22:12

"Nagysándor József emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
369283
Feltöltve
2019.08.15. 11:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/640 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.15. 11:03

"Nagysándor József emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
368330
Feltöltve
2019.08.08. 22:11
EXIF információk...
Nokia 3.1
ƒ20/10 • 1/1506 • 3.5mm • ISO104

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.08. 22:11

"Nagysándor József emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
369278
Feltöltve
2019.08.15. 10:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/2000 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.15. 10:59

"Nagysándor József emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
369279
Feltöltve
2019.08.15. 11:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/750 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.15. 11:00

"Nagysándor József emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
369280
Feltöltve
2019.08.15. 11:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.15. 11:00

"Nagysándor József emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
369281
Feltöltve
2019.08.15. 11:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/1700 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.15. 11:01

"Nagysándor József emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
369282
Feltöltve
2019.08.15. 11:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/2000 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.08.15. 11:01

"Nagysándor József emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Újfehértó
Feltöltő
Azonosító
467552
Fotózva
2008. január
Feltöltve
2021.11.11. 08:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ32/10 • 1/200 • 7.8mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.11. 08:12
2008. január
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.11.11. 08:12
1 új fotót töltöttem a "Nagysándor József emléktábla" műlaphoz
20.08.16. 18:09
A "Nagysándor József emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.08.15. 14:00
Sántha Imre Géza publikálta "Nagysándor József emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.