Budapest, I. kerület, Szentháromság utca
További képek a Fotólistában

Angol cím:White sun

Budapest
I. kerület, Szentháromság utca

Felállítás2018. szeptember

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2019.08.11. 19:25
Az egykori Óvárosháza nagyszabású felújításon esett át, amiért 2019-ben megkapta az ICOMOS-díjat*. A régi épület a tudomány központjaként született újjá Bölcs Vár néven, ahol a doktori képzés mellett tudományos, ismeretterjesztő előadásoknak, és kulturális programoknak is helyet ad. A nagyközönség számára nyitott közösségi földszinti rész díszítésére, két kortárs műalkotást kapott. Ebből az egyiket, a lefedett belső udvar régi vörös téglás falában, egy régi fülkében helyezték el. A modern napkorongot formáló mészkő plasztikát Kuntur András szobrászművész készítette.

* Az ICOMOS 1965-ben létrehozott civil szakmai szervezet, amelynek szerepe meghatározó a világ műemlékvédelmében. [1]
Források:
https://www.origo.hu/gazdasag/20181002-kepeken-mutatjuk-milyen-volt-es-milyen-lett-a-nemreg-felujitott-ovaroshaza.html
[1] http://www.icomos.hu/index.php/hu/rolunk/icomos-rol/mi-az-icomos
További linkek
Kontúr András szobrászművész honlapja: http://konturandras.hu/

Ády műlapja

Kapcsolódó
Sötétvörös nap

Cím alapján hasonló

"Fehér nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368678
Feltöltve
2019.08.11. 18:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.08.11. 18:44

"Fehér nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368613
Feltöltve
2019.08.11. 12:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.08.11. 12:41

"Fehér nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368625
Feltöltve
2019.08.11. 12:42

Ády 19.08.11. 12:42

"Fehér nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368614

368616

368615

368617

368619

368622

368618

368621

368620

368623

368624

368626

368830
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.08.12. 14:39
EXIF információk...
HUAWEI / DRA-L21
ƒ28/10 • 1/25 • 3.5mm • ISO129

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.08.12. 14:39
2018. október
Összesen 16 fotó

Műlap története

19.08.12. 14:39
2 új fotót töltöttem a "Fehér nap" műlaphoz
19.08.11. 19:25
Ády publikálta "Fehér nap" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.