Cinfalva (Siegendorf), Kirchengasse 1c

Angol cím:St. Anne

Cinfalva (Siegendorf)
Kirchengasse 1c
A Kirchengasse és Am Graben kereszteződésénél

Felállítás1670

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2019.07.20. 23:25
Cinfalva 1921 előtt Sopron vármegyéhez tartozott.
A templom közelében lévő Szent Anna oszlop 11 évvel a „Mindenszentek” titulusú r. k. templom építését követően, 1670-ben készült.

Szűz Mária édesanyja, Szent Anna alakja magas oszlopon, két angyallal övezve látható. Karjában gyermekét tartja.
Az oszlopon olvasható évszámok szerint 1698-ban, 1714-ben és 1956-ban javították, illetve restaurálták.

A műemlékvédelem honlapján az alábbiak találhatók az oszlopról: „ … A kőből faragott, barokk stílusú, négyzetes alaprajzú hasáb alakú, ún. ál-tabernákulumos oszlopfejű alkotáson a Burgenland tartományról szóló ausztriai műemléki topográfia, a Dehio Burgenland 1976-os kiadásának készülésekor még olvasható volt az oszlop állítását, ill. felújításait dokumentáló felirat: "ER / 1670 / REN. 1956 / 1714 / F.D.Z. / 1698" … „ [1]

Szent Annát a keresztény és az iszlám hit szerint is az Istenszülő Mária édesanyjaként tisztelik már a kora századok óta.
Szent Anna a bányászok, hajósok, anyák, szülő anyák védőszentje. Szent Anna férjével, Szent Joakimmal együtt a házastársak védőszentje és segítője.

Bálint Sándor néprajztudós megállapításai szerint: „ …Céhpatrónája volt az asztalosoknak, mert hajdanában az oltárszekrény elkészítése a mesteremberek feladatai közé tartozott, márpedig Anna volt méltó arra, hogy az élő tabernákulumot, Máriát a méhében hordozza. Ezen kívül védőszentje volt a kádároknak, a bányászoknak és a haldoklóknak is. …”

„Aki olvasta Szűz Mária név szerint a hagyományból ismert szüleinek élete emlékét, egyértelművé teszi azt a keresztény megsejtést, hogy Isten nagy műveit nagy próbatételek előzik meg. Gyermektelenségük miatt egymástól elbujdosó emberek keserűsége után virradt fel üdvösségünk hajnalcsillaga. A hűségben állhatatos szülők végül is megáldott szerelméből született a Megváltó Édesanyja. Így lett Szent Anna és férje, Szent Joakim a gyermeket kérő és váró hitvesek közbenjárója.” [2]

Nyilvántartott műemlék. Szent Anna emléknapja július 26-án van.
Források:
[1] http://muemlekem.hu/hatareset/Szent-Anna-oszlop-Cinfalva-3254
[2] Kiss György Barnabás OFM – kézirata
-Magyar katolikus Lexikon
-Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
-https://archiv.katolikus.hu/szentek2/SZENTEK/00000022.HTM
-http://muemlekem.hu/hatareset/Szent-Anna-oszlop-Cinfalva-3254

Bertha János műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent Anna-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Cinfalva (Siegendorf)
Feltöltő
Azonosító
365775
Feltöltve
2019.07.17. 17:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/80 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.17. 17:13

"Szent Anna-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Cinfalva (Siegendorf)
Feltöltő
Azonosító
365776
Feltöltve
2019.07.17. 17:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/80 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.17. 17:14

"Szent Anna-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Cinfalva (Siegendorf)
Feltöltő
Azonosító
365778
Feltöltve
2019.07.17. 17:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ20/1 • 1/50 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.17. 17:15

"Szent Anna-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Cinfalva (Siegendorf)
Feltöltő
Azonosító
365779
Feltöltve
2019.07.17. 17:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/80 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.17. 17:16

"Szent Anna-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Cinfalva (Siegendorf)
Feltöltő
Azonosító
365780
Feltöltve
2019.07.17. 17:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/80 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.17. 17:17

"Szent Anna-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Cinfalva (Siegendorf)
Feltöltő
Azonosító
365781
Feltöltve
2019.07.17. 17:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/80 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.17. 17:17

"Szent Anna-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Cinfalva (Siegendorf)
Feltöltő
Azonosító
365782
Feltöltve
2019.07.17. 17:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.07.17. 17:18
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.07.20. 23:25
A közösség publikálta Bertha János "Szent Anna-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.