Az Aranyszarvas Fogadó domborműves mozaikcímere

Vác, Köztársaság út 19.
További képek a Fotólistában

Vác
Köztársaság út 19.

Avatás2015. október 18.

Kardos Tibor (keramikus)
Kardos Éva (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Múzeum területe
Göröntsér Vera
2019.07.20. 21:42
Hármas avatásra került sor 2015. október 18-án a Pannónia Ház udvarán. A hármas legnagyobb alkotását, az Aranyszarvas fogadó secco-ját az udvar hátsó falára festették fel Garay-Nagy Norbert és tanítványai. Az alkotás az egykori fogadó életét idézi fel. Ugyanerre a falra, a murália előtti helyre készítette el és adományozta a városnak a Kardos kerámiaművész házaspár a fogadó címerét.

Az avatáskor elhangzottakból kiderül, hogy Vác német városrészében épült Aranyszarvas fogadó megnyitásakor (1718) igen korszerűnek számított fűthető helyiségeivel. Ennek tudható be, hogy ugyancsak hamar közkedvelt lett, nagy forgalommal.
A finom kidolgozású címer közepén természetesen egy szökellő szarvas utal a fogadó nevére, amit feliratok is mutatnak.
Források:
http://www.dunakanyarregio.hu/index_article.php?cikk=6351

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Az Aranyszarvas Fogadó domborműves mozaikcímere" c. alkotás fotói

Alkotók
Kardos Tibor (keramikus)Kardos Éva (mozaikkészítő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
361622
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.06.23. 09:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/125 • 4.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.23. 09:32

361621

361623
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.06.23. 09:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • 6.1mm • ISO125

361627
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.06.23. 09:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • 6.7mm • ISO160

361624

361625
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.06.23. 09:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • 10mm • ISO200

361629
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.06.23. 09:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/160 • 4.5mm • ISO100

361626
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.06.23. 09:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • 10mm • ISO160

361628
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.06.23. 09:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • 11.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.23. 09:32
2017. június
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.01.18. 12:56
Az "Az Aranyszarvas Fogadó domborműves mozaikcímere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.20. 21:42
Göröntsér Vera publikálta "Az Aranyszarvas Fogadó domborműves mozaikcímere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.