Mindszent, Horváth Gyula utca 17/A
További képek a Fotólistában

Mindszent
Horváth Gyula utca 17/A
Épület homlokzatán és utcai kerítésen

Felállítás2011. augusztus

Cedrus
2019.07.18. 08:23
Egy hete ismét Mindszent volt az úti célom, remélve, hogy személyesen is megismerhetem Annus Gábort és alkotói tevékenységét. Nem jött össze a találkozó, talán azért, mert előzetes bejelentkezés módját nem találtam meg.

A helyi Perspektíva alkotókör 2011 tavaszán kapta meg a várostól a Horváth Gyula utcai egykori ciszternát és a hozzá kapcsolódó épületet.
Annus Gábor helyi szobrász kihasználva a kapott lehetőséget tíz méter hosszú műalkotást, domborművet készített, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a városban működő művésztelepre.

A domborművön a Tisza élővilágát igyekezett bemutatni. Jól kivehetők az ártéri fák, fatörzsek, falevelek. A madárvilág is képviseltette magát, mint a bagoly, egerészölyv, szürke gém és vadkacsa. A kerítésbe épített autószélvédő üvegén keresztül bepillanthatunk az udvarba ahol a szobrász alkotásaiból kiállítás látható.

Annus Gábor csemperagasztó és egy titkos adalékanyag keverékéből készíti alkotásait. Volt időm alaposan szemügyre venni az alkotás minden kis részletét. Anyaga valóban nagyon kemény és időtállónak tűnik. Felülete szemcsés, ami arra enged következtetni, hogy talán samott por/liszt lehet a titkos adalék. A dombormű bronzhatású felületkezelést kapott.
Források:
https://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/annus_gabor_szobrasz_elkepeszto_vallalkozasa_mualkotas_lett_a_keritesebol/2234644/

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365819
Feltöltve
2019.07.18. 07:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/320 • 5.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.07.18. 07:18

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365820
Feltöltve
2019.07.18. 07:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/400 • 4mm • ISO125

365821
Feltöltve
2019.07.18. 07:19

Cedrus 19.07.18. 07:19

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365822
Feltöltve
2019.07.18. 07:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/100 • 10.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.07.18. 07:19

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365823
Feltöltve
2019.07.18. 07:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/80 • 12.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.07.18. 07:19

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365824
Feltöltve
2019.07.18. 07:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ43/10 • 1/30 • 15.3mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.07.18. 07:20

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365825
Feltöltve
2019.07.18. 07:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/60 • 12.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.07.18. 07:20

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365826
Feltöltve
2019.07.18. 07:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/200 • 6.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.07.18. 07:21

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365827
Feltöltve
2019.07.18. 07:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/100 • 6.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.07.18. 07:21

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365828
Feltöltve
2019.07.18. 07:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/400 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.07.18. 07:22

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365829
Feltöltve
2019.07.18. 07:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/1250 • 5.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.07.18. 07:22

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

A kiállító udvar alkotásai (utcáról látható)
Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365830
Feltöltve
2019.07.18. 07:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/800 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.07.18. 07:22
A kiállító udvar alkotásai (utcáról látható)

Archív fotók

"A Tisza élővilága" c. alkotás fotói

Annus Gábor
Alkotó
Település
Mindszent
Feltöltő
Azonosító
365831
Forrás
Fotó: Korom András DM 2011-08-12
Évszám
2011
Feltöltve
2019.07.18. 07:33
Képinfó
Alkotó a képen
(Annus Gábor)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.07.18. 07:33
2011, Archív felvétel
Annus Gábor
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.07.18. 08:23
Cedrus publikálta "A Tisza élővilága" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.