I. és II. világháborús áldozatok emlékműve

Pereked, Fő utca 17.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Pereked
Fő utca 17.

Avatás1924

Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2019.07.11. 16:50
Pereked főutcájának keleti részén van a világháborús áldozatok emlékműve. A kőoszlop déli, azaz utca felé néző oldala van feliratozva.

AZ 1914 – 1918 IG TARTÓ
VILÁGHÁBORÚBAN
MEGHALT HŐSÖK NEVEI
19 név.

A talapzaton még egy szöveg van (a felirat festése megkopott, nem mindenhol olvasható jól, néhol a helyesírása sem tökéletes, de valószínűleg ez áll itt):

ELBÚCSÚZTUNK TŐLETEK KIK SZÍVBŐL SZERETETEK
HŐSNEVÜNKET FELÍRTÁTOK MENNYORSZÁGBAN MEGLÁTHATOK
ISTEN VELED KEDVES MAGYAR NEMZET.

A "Hősi emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" szerint az emlékművet 1924-ben állították.

A talapzat alján egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el.

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.

Sajnos a bronzpajzsot fekete zománcfestékkel lefestették és így a felülete déli napsütésben fényesen csillog.

A középső kőhasáb déli oldalára 1990-ben egy kőtáblát tettek A II. VILÁGHÁBORÚ HALOTTJAI felirattal. Ezen 10 áldozat neve szerepel.

Ugyanitt, de a nyugati oldal felé néző kőfelületbe ezt vésték: FELÚJÍTVA 2009 PEREKED KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉS SCHWEIßGUT ANTAL UNTERSCHLEISSHEIM
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/2412

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364773
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:13
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364774
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

364775
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:14

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:14
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364776
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:14
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364777
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:15
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364778
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/500 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:16
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364779
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/400 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:16
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364780
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:17
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364781

364782
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/160 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:18
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364783
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:18
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:18
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364784
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/400 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:18
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364785
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/500 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:19
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pereked
Feltöltő
Azonosító
364786
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.11. 06:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.11. 06:19
2017. október
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.07.11. 16:50
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.