I. és II. világháborús áldozatok emlékműve

Marócsa, Petőfi Sándor utca 9.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Marócsa
Petőfi Sándor utca 9.

Felállítás1923

Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2019.07.08. 07:04
Marócsa északi részén, a Petőfi Sándor utca és a Kossuth Lajos utca találkozásánál van a kis falu központja. Itt áll magasodik a református templom tornya. Itt van a református tanító és lelkész egykori háza, amelyben ma település önkormányzata, a polgármesteri hivatal és a könyvtár működik.

A lelkészlak és a templom közötti parkban van a világháborús emlékmű. Kissé közelebb van a templomhoz és a templomtorony északnyugati sarkához. Alacsony fémkerítés övezi.

Az emlékmű kőhasábjait vörös színűre festették. Minden dísze és felirata az északi oldalon van.

Az alsó fehér kőlapon ez olvasható:

1914 – 1918
VILÁGHÁBORÚBAN HŐSI HALÁLT HALTAK
11 név, feltüntetve a rendfokozatot, a katonai egység nevét és azt, hogy hány évig élt az illető.
HŐS FIAINAK EMLÉKÜL EMELTETTÉK
MARÓCA KÖZSÉG KÖZÖNSÉGE
1923.

A felső fehér kőtáblán ez áll:
Marócsa község II. világháború áldozatai
itt 12 áldozat neve szerepel

A "Hősi emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" szerint a "római katolikus templom előtt" áll az emlékmű. Ám ez a templom református: tornyán jókora betlehemi csillag díszlik. Az emlékmű II. világháborús kiegészítő tábláját 1993-ra írja.

Felül egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el.

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/1875

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363806
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/125 • 33.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:37
2018. április

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363807
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:38
2018. április

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363808
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:39
2018. április

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363809
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:39
2018. április

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363810
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/160 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:40
2018. április

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363811
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:41
2018. április

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363812
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/100 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:42
2018. április

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363813
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/250 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:42
2018. április

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363814
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/100 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:44
2018. április

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363815
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:45
2018. április

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363816
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/125 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:46
2018. április

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Marócsa
Feltöltő
Azonosító
363817
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:46
Képinfó
Szignó a képen

363818
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.07.04. 20:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 20:47
2018. április
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.07.08. 07:04
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.