Pusztaszabolcs, Templom tér
További képek a Fotólistában

Pusztaszabolcs
Templom tér
Pusztaszabolcsi Szent Imre-templom

Avatás2015. november 15.

Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2019.07.10. 15:00
Pusztaszabolcsot, ha Besnyő, vagy Adony felől közelítjük meg, a város fölé emelkedik a Szent Imre-templom több mint 40 méter magas tornya. A templom nevezetessége a barokk orgona, melyet eredeti állapotára visszaállítottak és 2003-ban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemlékké nyilvánított. Zichy Lívia Klára grófnő földet adományoz a plébániának, ahol vitéz Irsy László budapesti építész tervei szerint kezdődik meg az építkezés 1936. október 1-én. A Pusztaszabolcsi Szent Imre-templom üvegablakainak megújítására 2010-ben adtak be pályázatot.
A templomba lépve káprázatos látványban részesül a szemlélődő.
Az építészeti megoldás miatt az ablakok nem a legalkalmasabbak festett üvegablak beépítésére, mert a kialakított ablakok tagoltak. A tervező azonban kihasználja a szem és az agy asszociatív képességét, és a fölső ablakhármast a tagoláson átható festett „boltívvel" egységes szerkezetbe varázsolja.
1. ablak:
Boldog Özséb, a pálos rend megalapítója. Föltételezhetően költött alakról van szó, egy ideált akart megfogalmazni Gyöngyösi a pálos szerzetesek számára. Özséb életét Gyöngyösi Gergely I. Remete Szent Pál Remete testvéreinek élete című latin nyelvű kódexéből ismerhetjük.
Boldog Sándor István SDB; (A Szalézi rend (más elnevezései: Szalézi Szent Ferenc Társaság, lat. Societas Sancti Francisci Salesi; ol. Salesiani di Don Bosco, lat. Societas Don Bosco, SDB)). „A katolikus egyház Sándor Istvánt vértanúnak tekinti, mivel hitéért vállalta a halált. 2006. május 24-én egyházmegyei szinten megindították a boldoggá avatási eljárást, 2008-tól a Vatikánba került az ügy, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja folytatta az eljárást. Ferenc pápa 2013. március 27-én engedélyezte Sándor István boldoggá-avatási dekrétumának a kihirdetését.[5] Boldoggá avatásának időpontja: 2013. október 19.”
Shvoy Lajos, „katolikus pap, székesfehérvári püspök,[2][3] a második világháború alatti egyházi összefogás vezéregyénisége.”
2. ablak:
P. Kapisztrán Szent János a török elleni harc ismert szereplője. „Nemcsak a sereg összegyűjtésében volt fáradhatatlan, hanem a harcban is.”;
Szent Márk, István és Menyhért Kassai Vértanúk a borzalmas vallásháború áldozatai.
Boldog Romzsa Tódor görög-katolikus püspök, a szovjet vallás- és egyházüldözés idején elutasította a Rómával való egység megtagadását, és egészen a vértanúságig hűségesen szolgálta híveit.
3. ablak:
P. Temesvári Pelbárt ferences szerzetes, skolasztikus író, prédikátor. „… a középkor aszketikus szellemét és erényeit szabadon hirdette Mátyás király reneszánsz udvarának szellemével szemben is.”
Boldog Csák Móric OP; Legendája szerint a békességszerzés és a vigasztalás mestere volt, életében és halála után is csodás jelenségek kísérték. 1494-ben avatták boldoggá.
Büki Judit Kinga nővér OCD: A Kármelita Rend, Kármel-hegyi Miasszonyunk Rendje, vagy néha egyszerűen Kármel-hegy (latinul Ordo fratrum Beatæ Virginis Mariæ de monte Carmelo) Büki Judit 1973. augusztus 15-én született Budapesten, egy sokgyermekes családban. Az ELTE matematika szakát végezte, majd 1998-ban, 26 évesen belépett a Sarutlan Kármelita Nővérek rendjébe
Források:
https://pusztaszabolcs.hu/dokumentumok/ertektar/Szent_Imre_templom.pdf
http://www.salwex.hu/termek/olomuveg-pusztaszabolcs_szent_laszlo_olomuveg_egetett_uvegfestes
http://pusztaszabolcs.eu/pusztaszabolcsi_romai_katolikus_plebania
http://barokkorgona.hu/index.php/olomuevegablakok
https://www.perkata.hu/2015/11/pusztaszabolcsi-templom-olomuveg-ablakainak-megaldasa/
https://www.magyarkurir.hu/hirek/puspoki-aldas-az-uj-pusztaszabolcsi-templomablakokra-kepriport
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szal%C3%A9zi_rend
https://www.google.hu/search?source=hp&ei=vTcjXe3OEvDIrgT7jrGwBg&q=Boldog+S%C3%A1ndor+Istv%C3%A1n+SDB&oq=Boldog+S%C3%A1ndor+Istv%C3%A1n+SDB&gs_l=psy-ab.12...2792.2792..5427...1.0..0.151.236.1j1......0....2j1..gws-wiz.....10..35i39.gWouJyicH0Q
https://hu.wikipedia.org/wiki/Boldog_%C3%96zs%C3%A9b
https://hu.wikipedia.org/wiki/Shvoy_Lajos
https://archiv.katolikus.hu/szentek/1023.html
https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-mark-istvan-es-menyhert-kassai-vertanuk
https://archiv.katolikus.hu/szentek/0907.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Temesv%C3%A1ri_Pelb%C3%A1rt
https://metropolita.hu/2017/05/egy-rakbeteg-magyar-szerzetes-naploja/

Tagi gyűjteményben
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

"IX. ablakhármas" c. alkotás fotói

Alkotó
Domonkos László (tervező)Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)
Település
Pusztaszabolcs
Feltöltő
Azonosító
363044
Feltöltve
2019.07.01. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ47/10 • 1/80 • 16mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:35

"IX. ablakhármas" c. alkotás fotói

Alkotó
Domonkos László (tervező)Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)
Település
Pusztaszabolcs
Feltöltő
Azonosító
363045
Feltöltve
2019.07.01. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 68.8mm • ISO1250

363046
Feltöltve
2019.07.01. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 57.2mm • ISO800

363047
Feltöltve
2019.07.01. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 57.2mm • ISO500

363048

363049
Feltöltve
2019.07.01. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 57.2mm • ISO1000

363050
Feltöltve
2019.07.01. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 57.2mm • ISO1250

363051
Feltöltve
2019.07.01. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 57.2mm • ISO250

363052
Feltöltve
2019.07.01. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 111.5mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:35

"IX. ablakhármas" c. alkotás fotói

Alkotó
Domonkos László (tervező)Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)
Település
Pusztaszabolcs
Feltöltő
Azonosító
363053
Feltöltve
2019.07.01. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 111.5mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:35
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.07.13. 10:48
Megérintettem az "IX. ablakhármas" alkotást
23.06.25. 17:42
Megérintettem az "IX. ablakhármas" alkotást
19.07.26. 10:44
Megérintettem az "IX. ablakhármas" alkotást
19.07.10. 15:00
Dr. Pinczés Sándor publikálta "IX. ablakhármas" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.