I. és II. világháborús áldozatok emlékműve

Bezedek, Kossuth Lajos utca 69.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Bezedek
Kossuth Lajos utca 69.

Felállítás1923

Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2019.07.04. 15:23
Bezedek r. k. temploma mögött, azaz templomtól nyugatra egy szép közpark van. Itt áll a világháborús áldozatok emlékműve. A templomtól térkövezett járdán, balusztrádsor övezte lépcsőn és diadalkapun áthaladva jutunk az emlékműhöz.

A kőpillér tetején egy turul ül, kiterjesztett szárnyakkal. Az oszlop keleti oldalán ez a felirat van:
AZ 1914 – 1918 VILÁGHÁBORÚBAN
HŐSI HALÁLT HALTAK

25 halott és 5 eltűnt neve

EMLÉKÉRE ÁLLÍTTATTA
BEZEDEK KÖZSÉG HÁLÁS KÖZÖNSÉGE
1923.

A "Hősi emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" is 30 hősi halottat ír.

Felül egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el.

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.

A bezedeki emlékmű pillérének túloldali, azaz nyugati oldalán 1999 óta ez olvasható:
A II.
VILÁGHÁBORÚBAN
ELHUNYTAK
ÉS ELTŰNTEK
16 név
NYUGODJANAK BÉKÉBEN!

A világháborús emlékmű mögött egy emlékfal van, amely négy esemény emlékezetére készült: a 2000-es millenniumra, a község 704 éves fennállására, az 1946-os német kitelepítésre, az 1947-es felvidéki magyar betelepedésre.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/303

Közös gyűjteményben
Állatszobrok
Közös gyűjteményben
Turulmadarak
Közös gyűjteményben
Madárszobrok

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363570
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/250 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:18
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363571
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:18
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363572
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:20
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363573
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

363574
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:20
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363575
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/160 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:21
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363576
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/250 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:21
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363577
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/800 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:22
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363578

363579
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/160 • 28.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:23
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363580
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/320 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:23
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363581
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • 51.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:24
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363582
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • 51.6mm • ISO200

363583
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:25

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:25
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363584
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:25
Képinfó
Szignó a képen

363585
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:26
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Bezedek
Feltöltő
Azonosító
363586
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 14:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/250 • 24.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 14:26
2017. október
Összesen 17 fotó

Műlap története

19.07.04. 15:23
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.