Inárcs, József utca 2.

Inárcs
József utca 2.
A Szent György Emlékparkban van.

Felállítás2015
Felállítás2001

Polyák Ferenc (fafaragó)

Hársch Ferenc
2020.08.13. 10:15
Inárcs ótörök név, eredeti jelentése „előkelő ember”. V. István – mint ifjabb király – említi 1263-ban előszór mint Inarch. Egy 1332-es okiratban szerepel a korabeli Szent György-templom, amely méretei miatt is a korabeli Inárcs jelentős szerepét feltételezi.
A török hódoltság idején a falu lakossága Nagykőrösre menekült, a pusztává vált település köveit széthordták.
A Szent György templom feltűnően nagy, több mint 20 méter hosszú épületének alapfal-maradványait 2000-ben Tari Edit régész tárta fel. 2005-ben a középkori templom alaprajzának rekonstruálásával és eredeti köveinek beépítésével történelmi emlékparkot hoztak létre. A falmaradványokat díszkővel kirakott sétány övezi, ahova Szűcs Farkas László tíz, tölgyfából készült szobrát helyezték el.
Az időjárás, a vandálok és egy fapusztító kártevő munkája eredményeként az alkotások elfogadhatatlan állapotba kerültek. Kapóra jött Polyák Ferenc tíz alkotása, melyeket korábban a településnek adományozott. 2015-ben kerültek a Polyák szobrok az eredetiek helyére.
Köszönöm az információkat dr. Göndör Ákos jegyzőnek.
Források:
https://inarcs.asp.lgov.hu/sites/inarcs/files/imce/2019-04/docinarcsisetak_217371820190425090005.pdf
https://epitettemlekek.hu/templomok/pest-megye/szent-gyorgy-templomrom-inarcs/



Cím alapján hasonló

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
412384
Feltöltve
2020.08.06. 13:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ640/100 • 1/105 • 5.5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.06. 13:59

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
412385
Feltöltve
2020.08.06. 13:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ800/100 • 1/70 • 8.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.06. 13:59

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
412386
Feltöltve
2020.08.06. 13:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ400/100 • 1/75 • 10.4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.06. 13:59

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
412387
Feltöltve
2020.08.06. 13:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ420/100 • 1/110 • 12.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.06. 13:59

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
412388
Feltöltve
2020.08.06. 13:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ440/100 • 1/150 • 14.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.06. 13:59

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
412389
Feltöltve
2020.08.06. 13:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ440/100 • 1/250 • 14.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.06. 13:59

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
412390
Feltöltve
2020.08.06. 13:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ520/100 • 1/90 • 28.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.08.06. 13:59

"Deák Ferenc" c. alkotás fotói

Deák Ferenc,......
Alkotó
Polyák Ferenc (fafaragó)
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
413671
Feltöltve
2020.08.19. 16:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix JV200
ƒ350/100 • 1/38 • 8.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 20.08.19. 16:50
Deák Ferenc,......
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.08.19. 16:50
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc" műlaphoz
20.08.13. 10:15
Hársch Ferenc publikálta "Deák Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.