Ez a 8,6 x 12,6 méteres secco Bernáth Aurél időskori szintézise. A mű témájáról és kompozíciójáról így nyilatkozott a művész 1970 márciusában a Magyar Hírlap munkatársának: "Arra törekedtem, hogy az eszmei és a fizikai munka, vagyis az elmélet és a gyakorlat szintézisét teremtsem meg, egyetlen képkompozícióba foglalva. Ennek a háznak a szívverését a politikai munka és a gyakorlati élet összefonódottsága adja, ezt akartam képemen visszaadni és bemutatni. A cím is ez: Munkásállam. Mondanivalóm elérése érdekében a képet három síkra bontottam; az alsó síkban építkezés folyik, munkások, technikusok, mérnökök sürögnek, alapoznak, kábeleket húznak, gépalkatrészeket javítanak és földmunkáló gépeket irányítanak. Ezt a csoportot a munkagödör szürke agyagfala határolja. Innét, a munka alsó síkjáról kétoldalt két rámpán jönnek-mennek az emberek fel-le. Odafönt munkásgyűlés van, elméleti oktatás folyik. Úgy hiszem, ezzel ki tudom fejezni azt, hogy nálunk a munka nem öncélú, nem kizárólag a napi és egyéni termelés szolgálatában áll, hanem az egész nép ügye, része egy általános koncepciónak, az elméletileg, tudományosan meghatározott tervnek és eszmei célkitűzésnek. De nemcsak az elmélet és a gyakorlat, hanem a tegnap és a ma is összefonódik, és ezért a felső síkon a festmény alakjait körülvettem Budapest mondhatni eszmei képével, amelyben a Mátyás-templom gótikája ugyanúgy helyet kap, mint napjaink vasbeton építészetének szűkszavú célszerűsége. Azt hiszem, ennyi az, amit szavakba lehet foglalnom."

A keletkezési körülményeket és a valódi mondanivalót jól megvilágítja a Bernáth Auréllal közös háztömbben lakó Dávid Katalin, Bernáth monográfusának visszaemlékezése: "Reggelenként gyakorta megittunk Auréllal egy kávét a Luxorban [Szent István krt. 5.]. Szinte órára rendszeresen történt ez abban az időben, amikor az akkori pártközpontban dolgozott a Munkásállam című seccóján. Mindennap beszámolt arról, hogyan halad, és volt, hogy bevitt magával, megmutatni az elkészült részleteket. Egyik nap ezzel kezdte: "Tegnap ráfestettem a képre Nagy Imrét. Gondolja, hogy baj lesz belőle?" "Gondolom!" - mondtam én, és másnap a következőkkel fogadott: "Megoldottam a kérdést. Leszedtem róla a cvikkerét." Aki nem látta a művet, máig úgy beszél róla, mint Kádár apoteózisáról. Pedig ugyancsak nem erről van szó. Kádár a kép felső bal sarkában látható, úgy elhelyezve, hogy a felső rész főtémája, a szónokot hallgató közönség, akiket barátokról, ismerősökről portrészerűen festett meg, hátat fordítanak neki. Kádár pedig, minden megfestett eseményből, történésből kiszorítva sakkozik, mellette, a játékot figyelve, Aczél áll. Ennyi. A háttér a Duna budai oldala Pestről nézve, és ennek uralkodó motívumai a templomok."

A mű tervei egyébként eredetileg nem ide készültek, hanem a kettes metró Népstadion állomásához az 1950-es évek első felében. Rényi Péter írt erről a secco felavatása után a Népszabadságban.

---