Révész János síremléke

Budapest, IV. kerület, Megyeri út 49.

Alternatív, helyi címek:Tanácstalanul

Budapest
IV. kerület, Megyeri út 49.
A Megyeri temető 22.1.5-6. sírhelyén, a temető bejárata felől érkezve, a ravatalozó után, ballra.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Révész János (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
kalaposlány
2019.07.03. 10:50
A budapesti, Megyeri temetőben egy szép, kétalakos sírszobrot láthatunk, rajta a felirat, Révész János 1875-1938. Egy férfi és egy nő életnagyságú alakját formázta meg a szobrász. A férfi római tógára emlékeztető, magára tekert lepelben áll, mely fél felsőtestét szabadon hagyja. Egyik karjával rátámaszkodva a beton felépítményre, mintha vigasztalóan fordulna, a fájdalmában leroskadó női alakhoz, akinek lágyan redőződő gyászfátyla körülötte leomlik. Talán a korábban elhunyt férj vigaszát láthatjuk, özvegyen maradt felesége felé. Varga József, temetői fényképei között, a Tanácstalanul címet adta ennek a síremléknek, ezért alternatív névként szerepeltettem ezt az elnevezést.

A lépcsőzetes beton síremlék alsó, oldalsó szélén levő kis márványtáblán álló felirat szerint: "Készítette Révész János Újpest, Ősz utca 14.” Ezen felirat alapján megtaláltam, hogy Révész János betonipari vállalkozó volt, cementárugyárat működtetett. Újpesten született 1875-ben, ahol beton és csatornázási vállalatot alapított 1906-ban. Az Újpesti Polgári Kör tagja volt. 1938. évi halála előtt már elkészíthette síremlékét, valamilyen megfontolásból, talán az akkori szokásnak megfelelően. Régi újsághirdetésein kívül, sajnos nem találtam róla információt, de feltételezem, hogy a saját gyárában készíthette el a síremlék beton és műkő részeit, majd a temetőben felállították. A két öntött műkő szobor, lehetséges, hogy az ő alkotása, a felirat alapján, de erre nézve még biztos információt nem találtam, ezért egyenlőre a síremlék készítőjét közreműködőként szerepeltetem.

E síremlék megtalálásának története a következő. Egy férfi és nő páros sírszobrának alkotóját keresem régen, melyet a Fiumei úti sírkert hátsó, legrégebbi parcellájában fedeztem fel. Nagyon szép a sírszobor, de alkotóját sehogy sem sikerül megtalálnom. Elkezdtem hát keresni az ahhoz hasonlatos sírszobrokat, hátha ez a módszer nyomára vezet az alkotónak. Ebben a keresésben segített a véletlen a rákoskeresztúri köztemetőben, aminek alapján eljutottam Varga József „Párban II” (Fenyvesi Béla) sírszobor és a Megyeri temetőben levő „Tanácstalanul” (Révész János) sírszobor fényképéhez. Ez az út eddig nem vitt közelebb a másik két temetői síremlék általam keresett alkotóinak megtalálásához, de egy szép sírszobor bemutatását lehetővé tette.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_16_037_14/?query=r%C3%A9v%C3%A9sz%20j%C3%A1nos%2C%20%20%C3%BAjpest%2C&pg=46&layout=s
http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=26912

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Révész János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Révész János (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363370
Feltöltve
2019.07.03. 10:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:16

"Révész János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Révész János (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363371
Feltöltve
2019.07.03. 10:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:17

"Révész János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Révész János (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363372
Feltöltve
2019.07.03. 10:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:18

"Révész János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Révész János (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363373
Feltöltve
2019.07.03. 10:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:19

"Révész János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Révész János (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363374
Feltöltve
2019.07.03. 10:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:20

"Révész János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Révész János (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363375
Feltöltve
2019.07.03. 10:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:21

"Révész János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Révész János (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363377
Feltöltve
2019.07.03. 10:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:22

363376

363378
Feltöltve
2019.07.03. 10:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:23

"Révész János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Révész János (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363379
Feltöltve
2019.07.03. 10:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:24

"Révész János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Révész János (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363382
Feltöltve
2019.07.03. 10:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:26

"Révész János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Révész János (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363380
Feltöltve
2019.07.03. 10:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:25

363381
Feltöltve
2019.07.03. 10:25
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.07.03. 10:25
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.09.07. 16:02
Megérintettem a "Révész János síremléke" alkotást
19.07.03. 10:50
kalaposlány publikálta "Révész János síremléke" c. műlapját
19.07.03. 10:50
kalaposlány tagunk munkájában mérföldkőhöz érkezett!
Ez a műlap tagunk 200. műlapja, gratulálunk!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.