A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei

Budapest, V. kerület, Ferencziek tere 10.
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Ferencziek tere 10.

Felállítás1913

Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)
Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2019.06.25. 16:44
A Párisi udvar szobrainak volt már műlapja, ami az idők során a láthatatlanság homályába tűnt. Érthetetlen, de nem az első eset, hogy "hiánypótló" műlap készítésébe kezdek. Egyelőre úgy gondolom, talán hoz újat ez a pótlás, hiszen egy műlapra emlékszem (ld. szobrok), de alaposabban megnézve az épületet igencsak sokrétű a feltárandó alkotások sora.
Az aktualitást természetesen az épület elkészült felújítása is adja, az egykori Bruden-ház, másként (későbbről) az egykor volt Belvárosi Takarékpénztár székháza ma sok-csillagos szállodává alakult, műemléki felújítását követően.
Az épület története a forrás cikkekben részletesen olvasható. Érdekes és igényes keleties elemekkel ötvözött eklektikus stílusban épült meg a századfordulót követően. A pályáztatásnak meg volt a bukéja, hiába, nincs új a nap alatt. A korábbiakban két felújításon esett át, amelyek mind "sikeresen" elvettek az eredeti elemekből. A most lezárult felújítás eredményét egyelőre kívülről szemléltem (az Építészfórum cikke szerint a korábban sűrűn látogatott passzázs rész a szálloda előtereként szolgál, de a megoldás (terv) engedi az "utca emberének" is, hogy betérjen).
A részletes leírás sok díszítő elemről számol be és neveket is említ: "A keleties hatású homlokzatot a második emeletig vörösrézzel és üvegmozaikkal díszítették, a felső szinteken zománcolt tégla és majolika díszítés látható..." Mindez feltárásra vár. A majolika díszek nagyjából beborítják a homlokzatot, részben finom kidolgozású épületdíszeket, részben domborműveket, ill. a második és harmadik emelet között elhelyezett szobrokat jelöl.

Az épület legtetején több félköríves oromzati elem díszíti (az egyik a mellékutca oldalán ismétlődik), mindegyikben egy-egy dombormű. Érdekes, hogy témájukat tekintve csak kis részletében látom, hogy a pénzintézet funkciójához lenne köthető. Közös bennük, hogy a középpontban egy-egy angyal látszik. Az egyes domborművek témái eltérnek.
Az első kettőn azonban mégis rögtön "tetten érhető" a pénzintézeteknél leggyakrabban megtalálható néhány elem. A jelenet biztonságot sugároz, a bal oldalon angyali nyugalomban játszik anya gyermekével, míg az angyal jobbra, egy csoporthoz fordul, akik egy méhkast vesznek körül. Az angyal a méhkasra mutat.
A következő domborművön az angyal bal kezével támaszkodik a méhkason, balra egy férfi és egy nő bensőséges kettőse, jobbra nagyapa vezeti a "bank angyalához" unokáját.
A Petőfi Sándor utca felé haladva következő életképeken ugyancsak a hármas eloszlás dominál, férfiak és nők, gyermekek veszik körül a középpontban ülő szárnyas angyalt. Az általános felépítéstől a saroknál elhelyezett alkotás különbözik, mivel annak középpontjában egy óra látható – jellegzetes díszes keretezésben.
A legfelső emeleten, egy vonalban a fenti félköríves domborművek aljával néhány emberábrázolás látható. Valamennyi láthatóan valamilyen foglalkozást testesít meg, amit a kezükben tartott eszközök jelenítenek meg.
Források:
[1] http://www.kitervezte.hu/epuletek/kereskedelem/parisi-udvar-brudern-haz-budapest
[2] http://epiteszforum.hu/egy-ev-mulva-megnyitja-kapuit-a-parisi-udvar

Cím alapján hasonló

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359387
Feltöltve
2019.06.09. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.09. 22:12

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359388
Feltöltve
2019.06.09. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 48.8mm • ISO80

359390
Feltöltve
2019.06.09. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 27.8mm • ISO100

359788
Feltöltve
2019.06.11. 16:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 48.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.11. 16:09

359789

359787

359389
Feltöltve
2019.06.09. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 26.1mm • ISO80

359396
Feltöltve
2019.06.09. 22:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 30.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.09. 22:14

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359395
Feltöltve
2019.06.09. 22:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 41.1mm • ISO80

359791
Feltöltve
2019.06.11. 16:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 71.6mm • ISO100

359792

359790

359394
Feltöltve
2019.06.09. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 37.7mm • ISO160

359392

359393

359794
Feltöltve
2019.06.11. 16:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 48.8mm • ISO125

359398

359793

359397
Feltöltve
2019.06.09. 22:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 6.3mm • ISO80

359391
Feltöltve
2019.06.09. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 71.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.09. 22:12

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359399
Feltöltve
2019.06.09. 22:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 34.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.09. 22:14

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363855
Feltöltve
2019.07.05. 11:44
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/1148 • 1.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.07.05. 11:44

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363856
Feltöltve
2019.07.05. 11:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • 12.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.07.05. 11:44

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363857
Feltöltve
2019.07.05. 11:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • 94.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.07.05. 11:44

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363858
Feltöltve
2019.07.05. 11:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/850 • 66.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.07.05. 11:44

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363859
Feltöltve
2019.07.05. 11:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/800 • 126mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.07.05. 11:44

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363860
Feltöltve
2019.07.05. 11:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/850 • 126mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.07.05. 11:44

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363861
Feltöltve
2019.07.05. 11:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/680 • 36.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.07.05. 11:44

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363862
Feltöltve
2019.07.05. 11:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.07.05. 11:44

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363863
Feltöltve
2019.07.05. 11:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/950 • 10.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.07.05. 11:44

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363864
Feltöltve
2019.07.05. 11:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • 29.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.07.05. 11:44

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
409029
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.07.11. 17:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/900 • 80.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.11. 17:38
2018. szeptember

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
409030
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.07.11. 17:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/900 • 66.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.11. 17:38
2018. szeptember

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
409031
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.07.11. 17:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/900 • 126mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.07.11. 17:38
2018. szeptember

Archív fotók

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417903
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.27. 17:57
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/240 • 52.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.27. 17:57
2014. február

"A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
417904
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.27. 17:57
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/170 • 63mm • ISO400

417905
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.27. 17:57
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/125 • 63mm • ISO100

417906
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.27. 17:57
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/125 • 63mm • ISO400

417907
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.27. 17:57
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/160 • 63mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.27. 17:57
2014. február
Összesen 39 fotó

Műlap története

22.11.22. 13:38
Megérintettem az "A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" alkotást
20.09.27. 17:57
5 új fotót töltöttem az "A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" műlaphoz
20.07.11. 17:38
3 új fotót töltöttem az "A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" műlaphoz
19.07.05. 11:44
10 új fotót töltöttem az "A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" műlaphoz
19.07.05. 09:16
Az "A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.06.25. 16:44
Göröntsér Vera publikálta "A Párisi udvar – Brudern-ház oromzati domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.