Érd
Mély utca

Avatás2008. szeptember 13.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2019.06.23. 22:30
Arezzói Szent Donát (latinul: Donatus) (? – 362. augusztus 7.) borvidékek, szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje.
Egy másik forrás szerint 361-ben halt meg.
„Donát attribútuma, a törött kehely is patronátusával kapcsolatos jelkép. (Az erről költött legenda szerint a szent Arezzo püspökeként éppen misézett, amikor pogányok zavarták meg a szertartást és kiverték a borral teli üvegkelyhet a kezéből. Az, a kőpadlón széttört, de Donatus imájára csodálatos módon össze is forrt.) Donáthoz különösen villámcsapás, jégeső távoltartásáért imádkoztak. A szőlőkben szobrot, kápolnát állítottak neki; a falvainkban, városainkban a templomok harangjait többnyire neki szentelték. Nyilvánvalóan abban a hitben, hogy a harangzúgás „visszaveri” a mennydörgést, és ami azzal jár: a harang érce felfogja a mennykőcsapást.”

„Donát sajátos hivatásához a barokk időkben jutott. Amikor ereklyéit Rómából Németországba, a Rajnavidékre, Münstereifel várasába hozták (1652), a kísérő papot villámcsapás érte, azonban semmi baja nem történt. Ezt Donát közbenjárásának tulajdonította.”

Quadratianus császári tribunus a neki tulajdonított csodatételek miatt bebörtönözte és lefejeztette.

A Szent Donát szobor Érd-Ófaluban a borospincék utcájában borospincék között egy kápolnában áll. Összefogással készült, az adományozók, segítők nevét a szoborfülke két oldalán egy tábla ismerteti. Itt a törött kehely attribútum nem látható, kezeiben szőlőfürtöt, pálmaágat tart.
Források:
http://teszt.erd.hu/a-mi-varosunk/archivum/korabban-irtuk/korabban08/szuretimulatsag
https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_donat
https://www.academia.edu/18320737/Arezzoi_Severinus_Szent_Don%C3%A1t_m%C3%A1rt%C3%ADrp%C3%BCsp%C3%B6k_szenved%C3%A9st%C3%B6rt%C3%A9nete_Katekh%C3%B3n_%C3%BA.f._I_1_2013_111-123

Cím alapján hasonló

"Szent Donát" c. alkotás fotói

Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
361835
Feltöltve
2019.06.23. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • 5.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.23. 22:22

"Szent Donát" c. alkotás fotói

Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
361836
Feltöltve
2019.06.23. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • 5.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.23. 22:22

"Szent Donát" c. alkotás fotói

Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
361837
Feltöltve
2019.06.23. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/400 • 4.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.23. 22:22

"Szent Donát" c. alkotás fotói

Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
361838
Feltöltve
2019.06.23. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/340 • 4.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.23. 22:22

"Szent Donát" c. alkotás fotói

Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
361839
Feltöltve
2019.06.23. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • 4.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.23. 22:22

"Szent Donát" c. alkotás fotói

Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
361840
Feltöltve
2019.06.23. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • 4.2mm • ISO160

361841

361842
Feltöltve
2019.06.23. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • 4.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.23. 22:22

"Szent Donát" c. alkotás fotói

Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
361843
Feltöltve
2019.06.23. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • 4.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.23. 22:22

"Szent Donát" c. alkotás fotói

Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
361844
Feltöltve
2019.06.23. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • 4.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.23. 22:22

"Szent Donát" c. alkotás fotói

Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
361845
Feltöltve
2019.06.23. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/160 • 5.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.23. 22:22

"Szent Donát" c. alkotás fotói

Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
361846
Feltöltve
2019.06.23. 22:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/160 • 6.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.23. 22:25

"Szent Donát" c. alkotás fotói

Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
361847
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2019.06.23. 22:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/320 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.23. 22:25
2012. március
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.06.23. 22:30
Dénes Ildikó publikálta "Szent Donát" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.