Salgótarján, Füleki út 54-56.

Salgótarján
Füleki út 54-56.
Kórház. Fő épület lépcsőház, első emelet. Az előtérben találod a Madarakat.

Avatás1969

Moldován István (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
ocsovai andrás
2019.06.24. 11:26
Három madár. Három galamb? Lehet. Közös bennük, hogy tarkák, színesek. Képzelheted a helyüket kalitkának. ablaknak, röpdének. Közös az is, hogy neked háttal állnak, mintha gondott okozna nekik a bejutás, de lehet az is, hogy a távozás. A távozás lehetősége utáni sóvárgást is látom a képen. Kettő nyugodtan áll, míg a harmadik szétterített farkával épen landolna a dúca előtt.
Galamb a kórházban? Túl a biblikus, szakrális jelképein, a béke hordozójának, hírnökének igen elterjedt ábrázolásán a galamb a szeretet, szerelem és a természetfeletti dolgok jelképeként is ismeretes. Moldován István nagy valószínűséggel mást írna ide.

Moldován István egy kiállítására invitáló sorok:
"A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT MOLDOVAN ISTVÁN FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÁSÁRA, 1983. ÁPRILIS 28-ÁN, CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA. MEGNYITJA DR. TÓTH ERVIN MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ. A TÁRLAT 1983. MÁJUS 12-IG TEKINTHETŐ MEG. SZŐNYI ISTVÁN TEREM, MISKOLC, SZÉCHENYI ÚT 21."
Részlet a meghívón felsorolt alkotásokról:
"MOZAIKOK:
1964. Pécsi Pedagógiai Főiskola 500x320 cm
1968. Salgótarjáni Kórház 5 db 200x180 cm "



Cím alapján hasonló

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Moldován István (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
359647
Feltöltve
2019.06.10. 19:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/8 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.06.10. 19:24

"Madarak" c. alkotás fotói

Ezekkel a madarakkal (galambok?)
az első emeleten találkozhatunk.
Alkotó
Moldován István (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
89629
Feltöltve
2011.07.17. 12:22
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.07.17. 12:22
Ezekkel a madarakkal (galambok?)
az első emeleten találkozhatunk.

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Moldován István (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
359648
Feltöltve
2019.06.10. 19:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/8 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.06.10. 19:25

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Moldován István (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
359649
Feltöltve
2019.06.10. 19:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/8 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.06.10. 19:27

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Moldován István (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
359650
Feltöltve
2019.06.10. 19:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/8 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.06.10. 19:28

"Madarak" c. alkotás fotói

Alkotó
Moldován István (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
359651
Feltöltve
2019.06.10. 19:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/8 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.06.10. 19:31
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.06.24. 11:26
ocsovai andrás publikálta "Madarak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.