Gyula, Várkert utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Erkel a padon

Gyula
Várkert utca
Gyulai Várfürdő fő sétányán a kastély mögött.

Avatás2019. június 16.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Benkő Gabriella Emese
2019.06.17. 10:17
Erkel Ferenc, Gyula város híres szülötte (Németgyula,1810. – Budapest, 1893.) magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész és sakkmester, zenepedagógus, karmester. Pesten 1834-ben mutatkozott be, majd a következő évben véglegesen ott telepedett le. Életében tíz operát írt, karműveket, dalokat, kantátát, több verset is megzenésített, balettzenéket írt. Legismertebb művei: a Himnusz, Szózat, és a Bánk bán. Gyulán élénken ápolják emlékét: szobor, emlékház, kórus, versenyek, rendezvények.[1]

A gyulai Almásy-kastély egykori parkjában terül el a híres várfürdő, itt avatták fel vasárnap délelőtt Erkel Ferenc padon ülő, egész alakos szobrát. A szoborállításnak több évfordulós esemény adott keretet. A himnusz megzenésítése, és a Hunyadi László című opera bemutatásának 175. évfordulója van az idén, mellesleg a várfürdő 60 éves lett. A helyi monda szerint, az itt álló (nemrégiben kidőlt) juhar fa alatt komponálta Erkel, a Bánk bán zenéjét, bár ezt a tényt nem tudták igazolni.

A szobor egy szép íves fa padon ül, a bal oldalon. Korhű ruhában, bal kezében boros kelyhet tart, jobb kezében a Bánk bán kottája és egy lúdtoll látható, díszes hosszú csizmában, keresztbe tett lábbal.
A bevezető után a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar előadásában felhangzott a Himnusz. Erkelről, és az avatás részleteiről, részletesen olvashatunk, a forráskosban.
Beharangozó: [2]
"A helyszínen beszédet mond Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Kiss B. Atilla, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke és Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Erkel Ferenc egyenesági leszármazottja."
[3] "Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, a zeneszerző szépunokája elmondta, három évtizede június közepén mindig ünnepségsorozattal tisztelegnek Erkel Ferenc munkássága előtt. Hozzátette: Gyula, mint a szülőváros meghatározó szerepet töltött be a zeneszerző életében, ahogy már idősebb korában Budakeszi is. Az említett programok ezért ott kezdődtek, szombaton pedig az Erkel Ferenc Emléktársaság és a zeneszerző által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság a Hymnus születésének 175. évfordulója alkalmából adott emlékkoncertet a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében."
Források:
[1] Erkel: http://erkelemlekhaz.hu/index.html#eletrajz
[2] Avatás beharangozó: https://www.gyulaihirlap.hu/125900-erkel-ferenc-szobrat-avatjak-fel-a-gyulai-varfurdo
Erkel család: Origó
https://www.origo.hu/kultura/20190616-okovacs-szilveszter-erkel-ferencrol.html
Beol:
[3] https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/felavattak-az-erkel-ferenc-szobrot-2015123/
Behír:
https://behir.hu/felavattak-erkel-ferenc-szobrat-a-gyulai-varfurdoben
Kórusról:
http://gyulaierkelkorus.hu/

Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Erkel Ferenc-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
360724
Feltöltve
2019.06.16. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.16. 19:29

"Erkel Ferenc-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
360729
Feltöltve
2019.06.16. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/160 • 12.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.16. 19:29

"Erkel Ferenc-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
360728
Feltöltve
2019.06.16. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/80 • 8.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.16. 19:29

"Erkel Ferenc-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
360734
Feltöltve
2019.06.16. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/100 • 8.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.16. 19:45

"Erkel Ferenc-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
360731
Feltöltve
2019.06.16. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/40 • 8.3mm • ISO200

360732
Feltöltve
2019.06.16. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/160 • 8.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.16. 19:45

"Erkel Ferenc-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
360733

360727
Feltöltve
2019.06.16. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/40 • 8.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.16. 19:29

"Erkel Ferenc-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
360735
Feltöltve
2019.06.16. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.16. 19:45

"Erkel Ferenc-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
360726
Feltöltve
2019.06.16. 19:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/20 • 8.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.16. 19:29

"Erkel Ferenc-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
360740
Feltöltve
2019.06.16. 20:19
Képinfó
Alkotó a képen
(Szőke Sándor)
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.16. 20:19

Élményképek

"Erkel Ferenc-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
360725
Feltöltve
2019.06.16. 19:29
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/60 • 8.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.16. 19:29
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.06.17. 10:17
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Erkel Ferenc-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.