Budapest, I. kerület, Várpalota, Hunyadi udvar, B. épület
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Budai Várpalota B. épület szobrai 2.
Angol cím:Dance

Budapest
I. kerület, Várpalota, Hunyadi udvar, B. épület
A Nemzeti Galéria Hunyadi udvar felőli homlokzata, a terasz korlátján a balról a második szobor.

Avatás1968

Göröntsér Vera
2019.06.12. 18:37
Egy sorozat, ami egy időre félbeszakadt. Pedig szorosan összetartoznak, hiszen egy palotaépület terasza korlátjának szélén sorjáznak. A Budai Várpalota B. épület szobrainak sorában visszafelé kell haladnom, miután a Szobrászat c. alkotással indítva kicsit összekuszáltam az egymás-utániságot.
A sorban álló hölgyek és urak mindegyike egy-egy művészeti ág allegorikus megjelenítése. Előtörténetüket már korábbi lapokon leírtam, picit ismétlek.

A Várpalota, így a B. épület is az ostrom alatt találatot kapott és jelentősen sérült. A megváltozott rendszerben elhúzódó vita folyt arról, mennyiben kell helyreállítani, esetleg rekonstruálni a palotát, mivel az a korábbi rendszer egy kevésbé kívánatos jelképét jelenthette. Másrészt felismerték, hogy az idegenforgalom jelentős tényezője lehetne a vár. Sok előkészület után döntöttek egy erősen kompromisszumos megoldás mellett. A B. épület rendbehozatalának tervezésekor a korábbi hat szobor pótlása mellett döntöttek, de nyolc alkotásra adtak megbízást. Az alkotások készítése 1964 és 1968 között folyt Pátzay Pál irányításával, a kor – ma már mindenképpen – ismert művészei bevonásával.
Irodalma mindennek nem-igen van, én mégis látni vélem, hogy a feladat bevégzése során az egyes művészek viszonylag nagy önállóságot kaptak, legalábbis többségüknél felismerhetők a személyes stílusjegyek.

A Tánc allegorikus alakja – a többi megvalósult szoborhoz hasonlóan – nem túl bonyolultan jeleníti meg a cím szerinti figurát. A lány finom mozdulata a zenére történő ritmikus mozgást idézi, de inkább szoknyája hullámzásával, míg egyik lábán ruházata szabadon hagyja térde feletti testrészét. Bal kezével egy lágy textíliát lendít, jobbjában egy csörgőkkel felszerelt kis kézi dobbal adja a ritmust.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_NEMG_Ek_16_2008/?pg=92&layout=s&query=P%C3%A1tzay
https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-QllFL0pNWDV5VDR6TUNGaitqcEJkdz09
Tükör, 1967. január-március (4. évfolyam, 1-13. szám)

Kapcsolódó
Szobrászat
Kapcsolódó
Zene
Kapcsolódó
Színészet
Kapcsolódó
Költészet, Lyra
Kapcsolódó
Festészet
Kapcsolódó
Építészet
Kapcsolódó
Irodalom

Cím alapján hasonló

"Tánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359812
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.06.11. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1600 • 46.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.11. 16:52
2012. szeptember

"Tánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359814
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.06.11. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1600 • 71.9mm • ISO100

359818
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.06.11. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1000 • 117.4mm • ISO100

359815
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.06.11. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/1000 • 144mm • ISO100

359816

359813

359796
Feltöltve
2019.06.11. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 31.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.11. 16:50

"Tánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359804

359798
Feltöltve
2019.06.11. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 51.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.11. 16:50

"Tánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359799
Feltöltve
2019.06.11. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO100

359800
Feltöltve
2019.06.11. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 113.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.11. 16:50

"Tánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359801

359802

359803
Feltöltve
2019.06.11. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.11. 16:50

"Tánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359817
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2019.06.11. 16:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1000 • 117.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.11. 16:52
2012. szeptember

"Tánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359797
Feltöltve
2019.06.11. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.11. 16:50

"Tánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385831
Feltöltve
2019.11.29. 13:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/900 • 4.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 13:34

"Tánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385832
Feltöltve
2019.11.29. 13:34
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/1826 • 4.4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 13:34

"Tánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385833
Feltöltve
2019.11.29. 13:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/550 • 24.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.29. 13:34

"Tánc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
480250
Feltöltve
2022.03.14. 18:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ59/10 • 1/500 • 40mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.03.14. 18:00
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.03.14. 18:00
1 új fotót töltöttem a "Tánc" műlaphoz
19.11.29. 13:34
3 új fotót töltöttem a "Tánc" műlaphoz
19.06.12. 18:37
Göröntsér Vera publikálta "Tánc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.