Ajka, Kohász u. 2.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Kohász, Martinász

Ajka
Kohász u. 2.
A 2-es, 7-es és 9-es háztömbök között.

Avatás2019. június 13.
Avatás1968

Németh Ferenc (restaurátor, közreműködő)

Előzmény
Olvasztár
H.István
2019.06.13. 20:09
Ajkai munkatársaim hozták a jó hírt: szoboravató csütörtökön. Hát irány Ajka.
A kb. 3 éve lebontott szobor méltó helyére került a Kohász utcai házak közötti kis téren. Avatásán nem csináltak különösebb csinnadrattát. A többprogramos ünnepség részeként láthattuk az eseményt. Az ünnepi beszédben elhangzott, hogy ma már csak a Kohász utca neve, valamint e szobor emlékeztet arra, hogy a városban valaha alumíniumkohászat működött.
Az első tégely alumíniumot 1943. február 23-án csapolták. A 25. évforduló emlékére állították a szobrot 1968-ban. Készítője Farkas Tibor, a kohó képzőművész dolgozója, modell Mencseli Ernő, szintén a kohó dolgozója.
Az alkotás az üzem területén is vándorolt, 1972-ben a nagy irodaház elé. Az alumíniumkohászat 1991-ben megszűnt. [1]
A szobor közben egy raktárban volt elhelyezve, ahova 2015- vagy 2016-ban került. Németh Ferenc ajkai képzőművész felújítása után megtörténhetett újbóli felállítása.
Az avatáson nem volt leleplezés, egy nemzeti színű szalag volt rajt, mit ollóval vágtak át.
Források:
[1] http://ajkaiszo.hu/75-eve-csapoltak-az-elso-tegely-femaluminiumot-ajkan/

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Domborodó férfiidomok

Cím alapján hasonló

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360109
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:38

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360110
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:38

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360111
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:38

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360112
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:38

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360113
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 15.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:38

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360114
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 10.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:38

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360123
Feltöltve
2019.06.13. 17:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 10.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:40

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360122
Feltöltve
2019.06.13. 17:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 10.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:40

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360124
Feltöltve
2019.06.13. 17:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 10.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:40

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360118
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

360115
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 8.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:38

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360119
Feltöltve
2019.06.13. 17:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 11.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:40

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360120
Feltöltve
2019.06.13. 17:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/400 • 17.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:40

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360116
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • 18.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:38

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360121
Feltöltve
2019.06.13. 17:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 15.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:40

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360108
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

360107
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:38

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360106

360117
Feltöltve
2019.06.13. 17:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:38

"Olvasztár" c. alkotás fotói

Alkotó
Farkas TiborNémeth Ferenc (restaurátor, közreműködő)
Település
Ajka
Feltöltő
Azonosító
360105

360125
Feltöltve
2019.06.13. 17:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/320 • 8.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.13. 17:40
Összesen 21 fotó

Műlap története

19.06.13. 20:09
H.István publikálta "Olvasztár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.