Mária a gyermek Jézussal

Székesfehérvár, Petőfi utca 2.

Székesfehérvár
Petőfi utca 2.
Az alkotás a Kármel-hegyi Boldogasszony (szemináriumi) templom főhomlokzatán látható.

Készítés1963

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Rolf Singer
2019.06.11. 19:50
A XVIII. század első felében több szerzetesrend is templomot építtetett Székesfehérváron. A jezsuiták és a ferencesek mellett a karmeliták is megépítették a maguk imaházát. E küllemre viszonylag egyszerű, szerényen díszített, egyhajós barokk épület tervezője Kerschhoffer János lehetett - a kőművesmestert 1778-ban a templom kriptájában temették el.[1] Miután II. József király 1783-ban a karmelita rendet is feloszlatta, az épület a polgárok plébániatemplomaként funkcionált. 1800-ban egy földrengés rongálta meg, ám csak 1955-ben került sor a teljes körű felújításra.[2] A bejárat feletti lantablakszerűen képzett falfülke bronzból készült domborműve csak évekkel később, 1963-ban készült el.[3]

A Szent József- és Kármelhegyi Boldogasszony-templom épülete műemléki védelem alatt áll.[4]
Források:
[1] Kovács Péter - Szelényi Károly: Maultbertsch Székesfehérvárott, 8. o.
[2] https://erdekesfehervar.blog.hu/2018/12/29/szekesfehervar_legmagasabb_epuletei
[3] Magony Imre: Székesfehérvár szobrai (2016-os kiadás), 131. o.
[4] http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/3883

Rolf Singer műlapja


Cím alapján hasonló

"Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
359314
Feltöltve
2019.06.08. 22:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/640 • 17mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.08. 22:51

"Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
359315
Feltöltve
2019.06.08. 22:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.08. 22:51

"Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
359316
Feltöltve
2019.06.08. 22:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/400 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.08. 22:51

"Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
359317
Feltöltve
2019.06.08. 22:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/320 • 39.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.08. 22:51

"Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
359318
Feltöltve
2019.06.08. 22:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ56/10 • 1/250 • 179.2mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.08. 22:54

"Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
359319
Feltöltve
2019.06.08. 22:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ52/10 • 1/400 • 26.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.08. 22:54

"Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
359320
Feltöltve
2019.06.08. 22:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.08. 22:54

"Mária a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
359321
Feltöltve
2019.06.08. 22:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ40/10 • 1/800 • 9.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.08. 22:54
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.09.22. 12:26
Megérintettem a "Mária a gyermek Jézussal" alkotást
19.06.11. 19:50
A közösség publikálta Rolf Singer "Mária a gyermek Jézussal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.