Apostolok üvegablakai

Martfű, Szent István tér
További képek a Fotólistában

Martfű
Szent István tér
A templomhajó két oldalán, a szentély előtti részen.

Készítés1995

id. Mohay Attila (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2019.06.11. 18:15
Martfűn tett kiránduláson a viszonylag fiatal templomot vette célba. Készülődve már tudtam, hogy mind az épület tervezésében, mind a belső kialakításában művészi igényességgel fogok találkozni. Így tudtam, hogy kortárs alkotók nevéhez köthető alkotásokat találok ott. Többségüket be is mutattam már – ld. a kapcsolt lapokat is.

Id. Mohay Attila alkotásai körbefogják a templomot. A szentély modern felfogásban készült üvegablakai mély benyomást tettek rám, Jézus töviskoszorújának ábrázolása. A bejárat két oldalán elhelyezett színes ablakok olyan személyeket jelenítenek meg, akiknek szentté, ill. boldoggá avatási eljárása folyamatban van. Ezeket az alkotásokat műlapjukon "üveggrafikai" alkotásnak neveztem, amit az egyszerű vonalvezetéssel történő kontúrok megrajzolása indokol.
Jellegében hasonlóságot mutat az a kétszer három színes ablakból álló sorozat, ami a templomtér két oldalán lett elhelyezve és a tizenkét apostolt ábrázolja. Itt is az élénk háttérszínek, másrészt az arcok egyszerű "grafikája" dominál.
Igencsak meglepett, hogy ugyanannak a művésznek jellegében ennyire eltérő megközelítésű alkotásai kaptak helyet a templomban. Most úgy gondolom, az így kialakult kontraszt tudatos elkülönítése lehet az élő/egykor élt személyek és a tágabb értelmű témák között.

Az apostolos a három-három üvegablakon kettesével jelennek meg. Minden kettősnek jellegzetes, élénk háttérszínt (piros, zöld, kék) adott alkotójuk. A felső mezőben a két-két apostol jelenet-szerűen áll, amit egy sárga alap választ el az alsó négyzetes mezőktől. A sárga színű csíkon az adott apostol neve olvasható, míg az alatta lévő négyzet-mezőben az adott apostol attribútuma jelenik meg.
A megjelenített evangelisták sorának érdekessége, hogy többségükben a tanítványok közül kerültek ki, de a későbbi három apostol közül kettő (Mátyás és Pál) bekerült a sorba.
Az apostolok teljes listája és a hozzájuk tartozó attribútumok itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Apostol#Apostolok_list%C3%A1ja – bár nem teljes az egybeesés.
Források:
http://www.martfu.hu/?module=news&action=show&nid=174943
http://szenttamas.lapok.hu/keret.cgi?/templom.html

Cím alapján hasonló

"Apostolok üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
358005
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • 4.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.30. 22:56
2018. április

"Apostolok üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
358012
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.30. 22:56
2018. április

"Apostolok üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
358013
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 41.1mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.30. 22:56
2018. április

"Apostolok üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
358007
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • 16mm • ISO320

358006

358008
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/200 • 28.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.30. 22:56
2018. április

"Apostolok üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
358010
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • 18.7mm • ISO320

358009

358011
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 41.1mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.30. 22:56
2018. április

"Apostolok üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
358016
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/100 • 7.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.30. 22:59
2018. április

"Apostolok üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
358017
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • 19.7mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.30. 22:59
2018. április

"Apostolok üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
358019
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO320

358022
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • 19.7mm • ISO200

358021

358023
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 44.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.30. 22:59
2018. április

"Apostolok üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
358025
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • 19.7mm • ISO500

358024

358026
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 57.1mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.30. 22:59
2018. április

"Apostolok üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
358018
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.30. 22:59
2018. április

"Apostolok üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
id. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
358015
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/60 • 4.9mm • ISO100

358020
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • 16mm • ISO200

358027
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.05.30. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.30. 22:59
2018. április
Összesen 22 fotó

Műlap története

21.08.13. 14:45
Megérintettem az "Apostolok üvegablakai" alkotást
19.06.11. 18:15
Göröntsér Vera publikálta "Apostolok üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.