Mártonffy György szobra

Csíkkarcfalva (Cârța), Főút

A község központi részén, a Mártonffy György iskola előtt

Felállítás2015. augusztus 15.

Varga Gábor (keramikus)

Sántha Imre Géza
2019.06.18. 13:33
A felcsíki székely falu, Csíkkarcfalva neves szülötte Mártonffy György (1663-1721) erdélyi katolikus püspök. Tanulmányait a bécsi Pázmáneumban végezte, majd Felvidék több plébániáján szolgált. 1713-ban választották Erdély püspökévé. Érdemei között emléíthetjük azt, hogy az Erdélyben terjedő unitárius egyháztól visszaszerezte a kolozsvári főtéri Szent Mihály templomot, több egyházat a saját költségén megújíttatott, ugyancsak a saját költségén két kanonoki stallumot alapított. Ez ő főpásztorsága alatt erősödtek meg az erdélyi katolikusok a protestantizmussal szemben, újjászervezte a lelkipásztori munkát, a papnevelést.
A Varga Gábor által készített, patinázott kerámiaszobrát a szülőfalu, róla elnevezett iskolája előtt avatta fel Tamás József püspök. Sajnos az utóbbi időben a szobor felülete eléggé kopásnak indult, ami valószinű a csíki cudar időjárás, az itteni kemény teleknek a lenyomata.
Források:
Antal Csaba: Mártonffy György. Hargita Népe (Csíkszereda). VII/140. 1995 július 20.
https://szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/megaldottak-martonffy-gyorgy-szobrat



Cím alapján hasonló

"Mártonffy György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Csíkkarcfalva (Cârța)
Feltöltő
Azonosító
360962
Feltöltve
2019.06.18. 12:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/350 • 13.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.18. 12:39

"Mártonffy György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Csíkkarcfalva (Cârța)
Feltöltő
Azonosító
360966
Feltöltve
2019.06.18. 12:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/350 • 9.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.18. 12:41

"Mártonffy György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Csíkkarcfalva (Cârța)
Feltöltő
Azonosító
360963
Feltöltve
2019.06.18. 12:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ410/100 • 1/340 • 8.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.18. 12:40

"Mártonffy György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Csíkkarcfalva (Cârța)
Feltöltő
Azonosító
360964
Feltöltve
2019.06.18. 12:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/480 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.18. 12:40

"Mártonffy György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Csíkkarcfalva (Cârța)
Feltöltő
Azonosító
360965
Feltöltve
2019.06.18. 12:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/480 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.18. 12:40

"Mártonffy György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Csíkkarcfalva (Cârța)
Feltöltő
Azonosító
360967
Feltöltve
2019.06.18. 12:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/350 • 9.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.18. 12:41

"Mártonffy György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Csíkkarcfalva (Cârța)
Feltöltő
Azonosító
360968
Feltöltve
2019.06.18. 12:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/180 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.18. 12:42

"Mártonffy György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Csíkkarcfalva (Cârța)
Feltöltő
Azonosító
360969
Feltöltve
2019.06.18. 12:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.18. 12:42
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.10.09. 21:24
A "Mártonffy György szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.06.28. 07:44
Megérintettem a "Mártonffy György szobra" alkotást
19.06.18. 13:33
Sántha Imre Géza publikálta "Mártonffy György szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.