Szent István mauzóleumának festett üvegablaka

Székesfehérvár, Koronázó tér 1.

Székesfehérvár
Koronázó tér 1.

Készítés1997
Avatás1938

Árkayné Sztehló Lili (festőművész)
Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)
Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Rolf Singer
2019.05.22. 15:26
A Lux Géza által tervezett neoromán stílusú mauzóleum eredeti, art deco hatású[1] festett üvegablakát a műfaj legjelentősebb képviselője, Árkayné Sztehló Lili készítette 1938-ban. Azonban az alkotás a II. világháborúban elpusztult, ma a rekonstrukciója látható az épület keleti falán, a szarkofág felett - ezt 1997-ben Gonzales Gábor és Fűri Judit készítette az eredeti tervek alapján.[2]

A kőkeretes üvegablak felső négy sorának ablaktábláin Szent István angyalokkal körülvett alakja jelenik meg. Az alatta lévő két sor táblái szintén összefüggő képet alkotnak - ez István koronázását ábrázolja háttérben az egykori bazilikával. Az alsó két sor kockáin a művésznő az államalapító királyunk életének főbb eseményeit örökítette meg:
1. István felolvassa intelmeit fiának, Imrének.
2. A pannonhalmi bencés apátság megalapítása.
3. Asztrik apát megkapja a pápától a koronát.
4. Vajk megkeresztelkedése.
5. Püspökségek alapítása.
6. Vezérek hódolata a királyuk előtt.[2]

A Középkori Romkert (Nemzeti Emlékhely) és épületei (mauzóleum és kőtár) műemléki védelem alatt állnak.[3]
Források:
[1] Bolla Zoltán: A magyar art deco építészet II. rész, 261. o.
[2] A mauzóleum információs táblája
[3] http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/3842

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356358
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.05.21. 19:57
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 19:57
2018. augusztus

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356359
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.05.21. 19:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ42/10 • 1/50 • 11.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 19:58
2018. augusztus

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356405
Feltöltve
2019.05.21. 21:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ42/10 • 1/30 • 11.6mm • ISO110

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:08

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356406
Feltöltve
2019.05.21. 21:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • 32.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:09

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356407
Feltöltve
2019.05.21. 21:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • 35.8mm • ISO180

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:11

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356410
Feltöltve
2019.05.21. 21:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • 32.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:12

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356412
Feltöltve
2019.05.21. 21:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • 32.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:13

356414

356417
Feltöltve
2019.05.21. 21:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • 32.2mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:14

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

1
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356421
Feltöltve
2019.05.21. 21:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • 32.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:16
1

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

2
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356424
Feltöltve
2019.05.21. 21:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • 32.2mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:17
2

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

3
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356426
Feltöltve
2019.05.21. 21:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • 32.2mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:18
3

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

4
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356428

5

356431
Feltöltve
2019.05.21. 21:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • 32.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:19
5

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

6
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356434
Feltöltve
2019.05.21. 21:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • 32.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:21
6

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356435
Feltöltve
2019.05.21. 21:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ38/10 • 1/60 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:21

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356442
Feltöltve
2019.05.21. 21:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:24

"Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (festőművész)Gonzales Gábor (restaurátor, közreműködő)Fűri Judit (restaurátor, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
356443
Feltöltve
2019.05.21. 21:25
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ55/10 • 1/80 • 48.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.05.21. 21:25
Összesen 18 fotó

Műlap története

19.05.22. 15:26
A közösség publikálta Rolf Singer "Szent István mauzóleumának festett üvegablaka" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.