Tótkomlós, Bajcsy-Zsilinszky u. Ótemető sor
További képek a Fotólistában

Tótkomlós
Bajcsy-Zsilinszky u. Ótemető sor
A ravatalozó előtti út végén, kimagaslik a többi sír között.

Felállítás2000
Avatás1957. május 1.
Készítés1947. április 4.

Nem köztéri:Temető, sírkert
Benkő Gabriella Emese
2019.05.21. 14:12
Az emlékművet 1947. április 4-én avatták fel a város központjában, az evangélikus templom előtti téren. 1956-ban, a forradalom idején megrongálták, 1957-ben újjáépítve ismét felavatták.
A rendszerváltást követően, 1994-ben áthelyezését tervezgették, de pénz híján elmaradt. Végül 2000-ben a temető egyik sarkában állították fel, jelenleg is ott látható.
A betonból készült obeliszk 8 méter magas előlapján fenn, az szovjet címer látható barna festéssel. Elöl téglalap alakú bemélyesztett barna keretben, látható Rajki József szobrászművész domborműve, mely a felszabadítás egyik jelenetét ábrázolja. Jobb oldalon a katonák a tankon, ágyúval érkeznek, középen az őket üdvözlő kalapos paraszt ember látható, bal oldalon a lakosság apraja-nagyja, lányok, asszonyok gyermekek.
Idézet a forrásból:
"Magyar és csehszlovák nemzeti színű lobogók közt lengtek a vörös zászlók. A főként szlovák nemzetiségű község főterén a látványos felvonulást követően ünnepség keretében avatták fel újra az ellenforradalmárok által ledöntött, és most helyreállított, mintegy nyolc méter magas, művészi domborművel és a Szovjetunió címerével díszített szovjet emlékművet."
Források:
Újraavatás:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1957_05/?pg=15&layout=s
Áthelyezés:1994
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1994_03/?pg=22&layout=s
2000. április:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_2000_04/?pg=87&layout=s
Ledöntése: 389 oldal
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BEKM_Fbml_26/?pg=388&layout=s
Szovjet címer:
https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Szovjetuni%C3%B3_c%C3%ADmere

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356282
Feltöltve
2019.05.21. 08:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 08:18

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356283
Feltöltve
2019.05.21. 08:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO160

356290
Feltöltve
2019.05.21. 08:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 08:18

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356284
Feltöltve
2019.05.21. 08:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/800 • 14.6mm • ISO100

356288
Feltöltve
2019.05.21. 08:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 08:18

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356289
Feltöltve
2019.05.21. 08:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 08:18

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356297
Feltöltve
2019.05.21. 09:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 09:22

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356286
Feltöltve
2019.05.21. 08:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/400 • 14.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 08:18

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356277
Feltöltve
2019.05.21. 07:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 07:59

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356279
Feltöltve
2019.05.21. 07:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 07:59

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356276
Feltöltve
2019.05.21. 07:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 07:59

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356275
Feltöltve
2019.05.21. 07:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 07:59

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356285
Feltöltve
2019.05.21. 08:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/800 • 14.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 08:18

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356280
Feltöltve
2019.05.21. 07:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 07:59

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356293
Feltöltve
2019.05.21. 09:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/800 • 14.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 09:18

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356294

356278
Feltöltve
2019.05.21. 07:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 07:59

Archív fotók

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

1956-ban ledöntötték.
Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356291
Forrás
https://www.pinterest.fr/pin/4996249564571893/
Feltöltve
2019.05.21. 09:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 09:07
Archív felvétel
1956-ban ledöntötték.

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Díszőrség a templom előtt.
Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356292
Forrás
https://www.antikvarium.hu/konyv/embernek-lenni-es-mindig-szabadnak-278053
Feltöltve
2019.05.21. 09:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 09:07
Archív felvétel
Díszőrség a templom előtt.

Élményképek

"Szovjet emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótkomlós
Feltöltő
Azonosító
356287
Feltöltve
2019.05.21. 08:18
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.05.21. 08:18
Összesen 20 fotó

Műlap története

19.05.21. 14:12
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Szovjet emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.