II. világháborús áldozatok emlékműve

Majs, Petőfi Sándor tér
További képek a Fotólistában

Majs
Petőfi Sándor tér

Avatás1990. június 9.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2019.05.22. 05:42
Majs r. k. temploma egy kis kiemelkedésen van. Az előtte lévő téren áll az I. világháborús emlékmű. Ezen emlékmű és a templom között van egy másik emlékmű: az a II. világháborús áldozatoknak állít emléket. A templomdombra felvezető lépcsősortól balra található.

Az emlékmű egy falszerű pillérből áll, amely felül félkörívesen zárul. Csaknem dísztelen. Egyetlen dombormű van a félkörív nyugati oldalán. Ez kör alakú és abban egy babérlevelekből álló koszorú van. Középen felirat: PAX.

Lejjebb fehér kőtáblákba vésett felirat ez:

A II. VILÁGHÁBORÚ HŐSI HALOTTAI ÉS
ÁLDOZATAI EMLÉKÉRE
WIR GEDENKEN DEN HELDENTOTEN UND
OPFERGEF ALLENEN DES II WELTKRIEGES

Következnek az áldozatok nevei, melyek annyira nagy számúak, hogy csak két táblára fértek fel. A felső táblán 54, az alsó táblán 65 név van, azaz összesen 119 helybéli áldozattal járt a világégés.

Zárásként még ez olvasható: KÉSZÜLT: 1990.

"T. É.: Összetartoznak és szép jövőt képzelnek maguknak. II. világháborús emlékművet avattak Majson.
Megindítóan emberi esemény színhelye volt tegnap délután Majs. Sok százan együtt nevettek és sírtak, örültek, mert most először került sor arra, hogy az innét kitelepítettek szervezetten hazajöttek és bánkódtak, mert a találkozás első közös programját az emlékezésnek szánták. Felavatták a II. világháború hősi halottainak és áldozataink márványból készült emlékművét.
Senki nem akadt, aki meg tudta volna mondani, hogy mikor volt utoljára ennyi ember a község központjában. Az ünnepség szentmisével kezdődött, majd a templom előtti téren, az adakozásból létesített emlékmű előtt folytatódott. Csak a szónokoknak és a szereplőknek jutott hely az emlékmű közvetlen közelében, a résztvevők egy csoportja pedig a templom lépcsőin és a közelben lévő házak ablakaiban, erkélyein talált helyet. Az emlékművet, amelyen 118 név —, köztük négy nő neve szerepel — Petri György, Majsról elszármazott máriakéméndi plébános szentelte fel. Magyarul, majd németül mondott emlékbeszédet Geiger Mihályné tanácselnök is mindazokért, akik áldozatul estek a háborúnak, akik jeltelen sírokban fekszenek, de akik emlékét megőrizték, s a nevüket belevésték a márványba. Negyvennyolc évvel ezelőtti időre emlékezve kezdte mondandóját Volk János, aki Büchenbachban él, s a Baranyából Elszármazottak Bizottságának elnökhelyettese. Akkor még, mint kisdiák állt, a majsi I. világháborús emlékmű előtt és társaival együtt a Nemzeti dalt szavalta. Aztán a szüleivel együtt ö is annak a száz családnak a sorsára jutott, akiket elvittek Majsról. Üzenetként fogalmazta meg azt a gondolatát, miszerint: magyarok és elszármazott németek összetartoznak és szép jövőt képzelnek maguknak. Ezt követően katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták az emlékművet. Az ünnepség —amelyet a kaposvári Honvéd zenekar a Himnusszal kezdett — a Szózat hangjaival fejeződött be. " [1] - közölte a megyei napilap 1990. július 10-én, vasárnap. A cikket Benkő Gabriella Emese találta.
Források:
[1] Új Vasárnapi Dunántúli Napló 1. 1990. június 10. 67. sz. p. 1.

Cím alapján hasonló

"II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Majs
Feltöltő
Azonosító
356507
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.22. 05:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.22. 05:31
2017. október

"II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Majs
Feltöltő
Azonosító
356508

356509
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.22. 05:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.22. 05:32
2017. október

"II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Majs
Feltöltő
Azonosító
356510
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.22. 05:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.22. 05:32
2017. október

"II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Majs
Feltöltő
Azonosító
356511
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.22. 05:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.22. 05:33
2017. október

"II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Majs
Feltöltő
Azonosító
356512

356513
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.22. 05:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/500 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.22. 05:34
2017. október

"II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Majs
Feltöltő
Azonosító
356514
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.22. 05:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/160 • 38.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.22. 05:35
2017. október

"II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Majs
Feltöltő
Azonosító
356515

356516
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.22. 05:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/800 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.22. 05:36
2017. október

"II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Majs
Feltöltő
Azonosító
356517
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.22. 05:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/1000 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.22. 05:37
2017. október

"II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Majs
Feltöltő
Azonosító
356518
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.22. 05:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/320 • 28.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.22. 05:38
2017. október
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.05.22. 05:42
Keszthelyi Sándor publikálta "II. világháborús áldozatok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.