I. világháborús emlékmű

Diósviszló, Petőfi Sándor utca 104.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Diósviszló
Petőfi Sándor utca 104.
A református templomtól jobbra áll.

Avatás1922. szeptember 11.

Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Keszthelyi Sándor
2019.05.14. 11:49
Diósviszló 1800-1804-ig épült református temploma a főutca közepén, annak déli oldalán áll. A templomkertbe vezető kiskaputól jobbra van az I. világháborús emlékmű.

A nem magas kőhasáb északi, azaz utca felé néző oldalán sorakoznak a hősi halottak nevei. A feliratok igen kopottak, a nevek nehezen olvashatóak. Annyi látszik, hogy az elesettek évszámonként (1914, 1915, 1916, 1917, 1918) követik egymást. A nevük után vésték azt, hogy haláluk melyik fronton, vagy településen történt. Évente 4, 6, 4, 2 és 7 nevet számoltam, azaz 23 hősi halottat adott a falu.

A "Hősi emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" szerint az emlékművet Nagyatádi Szabó István avatta fel 1922. szeptember 11-én. A közölt egyetlen fényképen pontosan ez az emlékmű látható, azonban a helye nem a mai. Valahol másutt állhatott és valamikor helyezték át a református templom bejáratától jobbra.

Az emlékmű felső részén egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el.

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/757

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Diósviszló
Feltöltő
Azonosító
355081
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.14. 11:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/100 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.14. 11:15
2018. június

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Diósviszló
Feltöltő
Azonosító
355082
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.14. 11:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/800 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.14. 11:16
2018. június

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Diósviszló
Feltöltő
Azonosító
355083
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.14. 11:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

355084
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.14. 11:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/160 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.14. 11:17
2018. június

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Diósviszló
Feltöltő
Azonosító
355085

355086
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.14. 11:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/100 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.14. 11:18
2018. június

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Diósviszló
Feltöltő
Azonosító
355087

355088
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.14. 11:19

Keszthelyi Sándor 19.05.14. 11:19
2018. június

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Diósviszló
Feltöltő
Azonosító
355089

355090
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.14. 11:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/100 • 24.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.14. 11:20
2018. június

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Diósviszló
Feltöltő
Azonosító
355091
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.14. 11:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/80 • 44.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.14. 11:20
2018. június

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Diósviszló
Feltöltő
Azonosító
355092
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.14. 11:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/100 • 44.7mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.14. 11:21
2018. június

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Diósviszló
Feltöltő
Azonosító
355093
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.05.14. 11:21
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • 51.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.14. 11:21
2018. június
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.05.14. 11:49
Keszthelyi Sándor publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.