Nagykároly (Carei), Strada 1 Decembrie 1918

Alternatív, helyi címek:Sfântul Florian
Angol cím:Saint Florian

Nagykároly (Carei)
Strada 1 Decembrie 1918
A kastéllyal szemközt, a parkban áll.

Avatás2014. november 8.


TundeK62
2019.05.12. 21:37
Pár hete az ismerőseim rábeszéltek, hogy tartsak velük a Majtényi fegyverletétel évfordulójára rendezett ünnepségre, Kismajtényba. Útközben városnézés volt Nagykárolyban, ahol engem ért a megtiszteltetés, hogy a csoportnak bemutassam a várost, és a szobrait. Persze nem véletlenül történt ez így, hisz előtte tartottam éppen a település szobrairól egy előadást Debrecenben.
Az egyik új alkotás műlapját megírtam még tegnap, és közben eszembe jutott, hogy amikor kiszálltunk a buszból, rögtön egy új avatású szobor mellett tettük ezt meg. Ez a műlapon látható Szent Flórián életnagyságú szobra volt, melyet 2014 őszén avattak fel. November 8-a, szombat volt az avatás ideje. Itt a hír a helyi újság online kiadásában, az avatásról: http://www.frissujsag.ro/a-szobor-a-helyere-kerult-kepek/
Részlet ebből: "Egy helyi vállalkozó, Mold Marius és családja ajánlotta fel, hogy elkészítteti ezt az alkotást. A költségeket a vállalkozó teljes egészében magára vállalta, mint mondta, úgy érzi, ennyivel tartozik szülővárosának. Cserébe Mold annyit kért, hogy a szobor a hajdani Deák téren, a kastéllyal szemközt kapjon helyet. Itt került sor szombaton az ünnepélyes leleplezésre."
... "Maga az alkotó, Deák Árpád is szólt az ünneplőkhöz. Elmondta, mindig is meghatódva jön Nagykárolyba, hiszen sok kulturális szál köti a településhez. Bár anyagában más lett ez az alkotás, mégis reméli, hogy Szent Flórián szobra tükrözi azt a nem időhöz kötött üzenetet, amit modellje sugalmaz. A beszédek után áldást mondott és a szobrot leleplezte Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök és Radu Filip görögkatolikus esperes."

A szobor másolat, az eredeti a kastélyban áll jelenleg, egy földszinti teremben. Egykor köztéren állt az eredeti, de ahol régen állt, most ott van a görög keleti templom.
Szent Flóriánról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Fl%C3%B3ri%C3%A1n

A szobor újra avatása nem volt azért annyira egyszerű folyamat, sima ügy. A részleteket a forrásoknál betett linkek tartalmazzák.
Források:
http://www.frissujsag.ro/a-szobor-a-helyere-kerult-kepek/
http://www.frissujsag.ro/szent-florian-szobor-nagykarolyban/
https://kronika.ro/erdelyi-hirek/szent-florian-gyozott-a-szoborvitaban
https://www.szatmar.ro/Ismet_Szent_Florian_egeszalakos_szobra_ugyel_a_nagykarolyiakra/hirek/68624

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykároly (Carei)
Feltöltő
Azonosító
354842
Feltöltve
2019.05.12. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.12. 20:46

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykároly (Carei)
Feltöltő
Azonosító
354837
Feltöltve
2019.05.12. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 9.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.12. 20:46

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykároly (Carei)
Feltöltő
Azonosító
354838
Feltöltve
2019.05.12. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.12. 20:46

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykároly (Carei)
Feltöltő
Azonosító
354839
Feltöltve
2019.05.12. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.12. 20:46

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykároly (Carei)
Feltöltő
Azonosító
354840
Feltöltve
2019.05.12. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.12. 20:46

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykároly (Carei)
Feltöltő
Azonosító
354841
Feltöltve
2019.05.12. 20:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/50 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.12. 20:46

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykároly (Carei)
Feltöltő
Azonosító
354835
Feltöltve
2019.05.12. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.12. 20:46

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykároly (Carei)
Feltöltő
Azonosító
354836
Feltöltve
2019.05.12. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • 9.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.12. 20:46
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.12.30. 17:28
A "Szent Flórián" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.05.20. 16:50
A "Szent Flórián" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.12. 21:37
TundeK62 publikálta "Szent Flórián" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.