Fertőd, Madách sétány 1.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Joseph Haydn

Fertőd
Madách sétány 1.
Helytörténeti Kiállítás és J. Haydn Emlékszoba

Avatás1989
Avatás1982. június 25.

Nem köztéri:Múzeum területe
Bertha János
2019.05.10. 13:13
A J. Haydn Emlékszoba létrehozását az 1980-as évek második felében a fertődi Művelődési Ház igazgatója kezdeményezte. Tervezését Kelemen Benő Benjámin vállalta.
Átadására 1989-ben került sor.
Az Emlékszoba dísze a Borsos Miklós készítette J. Haydn mellszobor.
Sajtóforrások szerint a szobor avatására az Esterházy-kastélyban 1982-ben került sor. [1]
Itt J. Haydn életútját bemutató kiállításon kapott helyet. (Ezt a kiállítást 2009-ben, a zeneszerző születésének 200. évfordulójának évében lebontották.)
A Muzsikaházban található Emlékszobába 1989-ben került. [2]
A kis múzeum hangversenyek helyszíne is, a helyi J. Haydn Zeneiskola a zeneszerző születése és halála évfordulóján rendszeresen tart megemlékezéseket, koszorúzásokat.

"A mai Fertődöt alkotó két településrész Süttör és Eszterházára.
Ugyan Süttör a régebbi, Eszterháza gazdagabb zenei múlttal bír. (Süttört egy1313. évi oklevél említi, mint Sehter, Eszterháza neve először Miklós herceg egyik 1766-ban írott levelében olvasható, „Schloss Eszterház.[3])
Ez elsősorban a magyar történelem egyik legjelentősebb főúri családjának az Esterházyaknak és különösen Esterházy Fényes Miklós hercegnek köszönhető, aki a kor legjelentősebb zeneszerzőjét Joseph Haydnt alkalmazta udvartartásában.

J. Haydn közel három évtizedet, művészetének leggazdagabb éveit, - a téli időszakot Kismartonban a nyarat pedig Eszterházán - töltötte az Esterházyak szolgálatában. „Kísérletezhettem egy zenekar élén, megfigyelhettem minden hatást, javíthattam, nyesegethettem, vállalkozhattam, merhettem. El voltam zárva a világtól, senki sem kínozhatott kétségekkel, - és így eredetivé kellett lennem.” [3]
Ezt az elzártságot inkább csak szimbolikusnak tekinthetjük, hiszen az 1780-as évekre már Bécsben Londonban, Párizsban, Bonnban és Madridban is felfigyelnek J. Haydn zenéjére.
104 szimfóniája közül, - ki ne ismerné a „Búcsú szimfónia” [4] születésének történetét - mintegy a kétharmadát írta Eszterházán. Triók, vonósnégyesek, szimfóniák, vígoperák, misék sora árulkodik alkotókedvéről, zenei termékenységéről, kifogyhatatlan ötleteiről.
(Szimfóniák:
44. e-moll „Trauer” 1771.
45. fisz-moll „Abschied” 1772.
54. G-dúr 1774.
57. D-dúr 1774.
70. D-dúr 1779.
73. D-dúr „La chasse” 1781.
82. C-dúr „L’ours” 1786.
83. g-moll „La poule” 1785.
85. Esz-dúr 1786.
85. B-dúr „La Reine” 1786.
86. D-dúr 1786.
87. A-dúr 1786.
88. G-dúr 1787.92. G-dúr „Oxford” 1788.
Operák:
Le pescatrici Hob.XXVIII:4, 1769.
L’infedeltá delusa Hob.XXVIII:5, 1773.
L’incontro improvvisoHob.XXVIII:6,1775
Il mondo della luna Hob.XXVIII:7, 1777.
La vera costanza Hob.XXVIII:8, 1777/78.
L’isola disabitata Hob.XXVIII:9, 1779.
Orlando Paladino Hob.XXVIII:11, 1782.
Armida Hob.XXVIII:12, 1783.
Vonósnégyesek:
Op. 9. (6 mű, ettől fogva a megjelenés
évszáma 1769
Op. 17. (6 mű) 1771.
Op. 20. (6 mű) Nap-kvartettek 1772.
Op. 33. (6 mű) Orosz-kvartettek. (A scherzók 1781.)
Op. 50. (6 mű) 1787.
Op. 54. (3 mű) 1789.
Op. 55. (3 mű) 1789.
Op. 64. (6 mű) 1790.
Liturgikus művek:
A Megváltó hét szava a kereszten 1785.) [5]"

„Gyakran, amidőn sokféle munkámban nehézségekkel küszködöm és amikor nehezemre esik tovább rónom a megkezdett utat – egy titkos hang suttogja nekem: oly kevés a derűs és elégedett ember, bánat és gond űzi őket szüntelen, a te munkád olykor tán forrás, amelyből a gondterhelt ember néhány pillanatra nyugodalmat, enyhülést merít.
Ez volt hatalmas mozgatóm, amely tovább haladnom késztetett…” (J. Haydn)
Források:
[1] https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/files/5d01bd05614b3-670667fa32e5d9165f507f4dafccbc0a671686f6.pdf
[2] Süttör-Eszterháza-FERTŐD-évszázadaiból. Tanulmányok. Hazánk Kiadó 2005. ISBN 963 7586 73 3.
[2] Bak Jolán: Fertőd, Esterházy – kastély (Budapest, 1992.)
[3] Szabolcsi Bence: A zene története (Zeneműkiadó Budapest 1984. 310-311. o.)
[4] J. Haydn 45. fisz-moll szimfóniája - 1772. A mű utolsó tételében a zenészek egymásután abbahagyják a játékot és eltávoznak. A végén csak két hegedű marad. Haydn így akarta nyomatékosan tudomására hozni a hercegnek, hogy a zenekarnak pihenőre, szabadságra
van szüksége.
[5] Az 1769 – 90 között írt „jelentősebb” J. Haydn művek jegyzéke:
-Süttör-Eszterháza-FERTŐD-évszázadaiból. Tanulmányok. Hazánk Kiadó 2005. ISBN 963 7586 73 3. / Szerkesztette: Bertha János
kectam
2019.06.13. 14:07
Születésének 250. évfordulójára tartott ünnepségsorozat keretében avatták fel 1982. június 25-én.
Források:
Esti Hírlap, 1982. június 25. - 2. oldal - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/EstiHirlap_1982_06/?pg=245&layout=s

A link csak előfizetéssel nyitható meg.

Bertha János műlapja

Kapcsolódó
Joseph Haydn
Kapcsolódó
J. Haydn-emlékmű
Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai
Közös gyűjteményben
Zenészek szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
353960
Fotózva
2015. március
Évszám
2015
Feltöltve
2019.05.07. 09:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/30 • 34mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.05.07. 09:18
2015. március

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
432502
Fotózva
2020. május
Feltöltve
2021.02.13. 14:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/13 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.13. 14:49
2020. május

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
353961
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.05.07. 09:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/30 • 40mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.05.07. 09:19
2015. március

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
432511
Fotózva
2020. május
Feltöltve
2021.02.13. 14:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/30 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.13. 14:49
2020. május

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
353962
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.05.07. 09:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/30 • 34mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.05.07. 09:20
2015. március

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
432509

353963
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.05.07. 09:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/30 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.05.07. 09:20
2015. március

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
353964
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.05.07. 09:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/30 • 50mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.05.07. 09:21
2015. március

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
432503
Fotózva
2020. május
Feltöltve
2021.02.13. 14:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/8 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.13. 14:49
2020. május

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
432510
Fotózva
2020. május
Feltöltve
2021.02.13. 14:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/15 • 18mm • ISO100

432508
Fotózva
2020. május
Feltöltve
2021.02.13. 14:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/10 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.13. 14:49
2020. május

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
432504
Fotózva
2020. május
Feltöltve
2021.02.13. 14:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/8 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.13. 14:49
2020. május

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
432505
Fotózva
2020. május
Feltöltve
2021.02.13. 14:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.13. 14:49
2020. május

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
432506
Fotózva
2020. május
Feltöltve
2021.02.13. 14:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/13 • 18mm • ISO100

432507
Fotózva
2020. május
Feltöltve
2021.02.13. 14:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/5 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.13. 14:49
2020. május

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
480006
Feltöltve
2022.03.12. 09:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/13 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.12. 09:36

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
480004

480007
Feltöltve
2022.03.12. 09:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/20 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.12. 09:36

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
480005

480003

Adalék vagy máshol

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Az emlékszoba részlete.
Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
414175
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2020.08.24. 21:14
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ35/10 • 1/125 • 24mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.08.24. 21:14
2011. március
Az emlékszoba részlete.
Összesen 21 fotó

Műlap története

22.03.12. 09:36
5 új fotót töltöttem a "Joseph Haydn" műlaphoz
21.02.13. 14:49
10 új fotót töltöttem a "Joseph Haydn" műlaphoz
20.08.24. 21:14
1 új fotót töltöttem a "Joseph Haydn" műlaphoz
19.06.13. 14:07
A "Joseph Haydn" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.10. 13:13
A közösség publikálta Bertha János "Joseph Haydn" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.