Szent István torony domborművei

Nagybánya (Baia Mare), Strada Crișan 7.

Nagybánya (Baia Mare)
Strada Crișan 7.
A torony homlokzatán látható, körben.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)

TundeK62
2019.05.26. 23:49
"Nagybányát valamikor a XIII. század második felében alapíthatták a király által betelepített német bányászok és aranymosók...
1445-ben Hunyadi János kormányzó (1407 k. – 1456) szerezte meg a várost, és a krónikás hagyomány úgy tartja, hogy ő építtette a templom ma is álló tornyát. Nagybánya 1458-ban Mátyás (1458–1490) tulajdonába ment át mint családi birtokrész, s ő a város privilégiumait többszörösen megerősítette és kibővítette...
Később a templomot a reformátusok használták, majd a jezsuitáké lett.
"1673-ban Spankau tábornok fegyveres fenyegetéssel kiűzte a reformátusokat az őseik által épített Szent István templomból. Thököly Imre (1657–1705) kuruc mozgalma (1678-1687) idején, 1678-ban az egymást váltó bányafelügyelők és a császári hatalom más képviselői ellen a városban is nyílt felkelés tört ki, megrongálták a pénzverdét s a kamarai épületeket, s visszavették a templomot. A felkelés elfojtása után, 1687-ben a császári adminisztráció által kinevezett rekatolizációs bizottság határozata eredményeképpen a Szent István- meg Szent Márton-templomot elfoglalták a jezsuiták, a Szent Miklós-templomba pedig 1689-től visszatértek a ferencesek. Ez az állapot – miután rövid időre visszatérhettek a reformátusok – a Rákóczi-szabadságharc leverése után állandósult, 1712-ben a protestánsokat újra a fegyveres karhatalom űzte ki a jezsuitáknak ítélt szent hajlékból. A jezsuiták azonban 1717-től a Szent Márton-templom helyébe építettek új egyházat, és a reformátusok sorozatos kérvényei ellenére az ősi templomot sorsára hagyták. Az elodázhatatlan javításokat a városi tanács finanszírozta, ám a templom egyre rosszabb állapotba került, kőanyagát kezdték elhordani, míg végül 1847-ben a tanács lőporral a levegőbe röpíttette a még fennálló jelentős romokat, és anyagát értékesítette, illetve plébánia és egyéb építkezésekhez használta fel, pedig a műértő Teleki Sándor gróf 100 forintot ajánlott fel csak a kapuzatokért...
A templomtorony utolsó nagyarányú helyreállítása a XIX. század utolsó negyedében lezajlott Sztehlo-féle beavatkozás volt. Azóta a viszonylag jó állapotú tornyon csak kisebb állagmegóvó munkákat végeztek, melyek közül nagyobb arányú volt az 1960–70-es években lezajlott munkálat. Újabban a torony külsejét állították helyre anélkül, hogy az igen értékes és rossz állapotú Roland-domborművet legalább konzerválták volna. A nagybányai múzeum munkatársai a hetvenes évek elején részleges régészeti ásatást is folytattak a templomnál, ám néhány aranytárgy felbukkanása után az állambiztonság szervei leállították a kutatást, és a dokumentációt elkobozták...
gen jelentősek a Krisztus az olajfák hegyén és a Júdás csókja domborművek, melyek a parleri szobrászat hagyományai jegyében fogantak, s stilisztikai párhuzamuk a kassai Szent Erzsébet templom kapuzatainak a domborművei között keresendő, ám azoknál lényegesen kvalitásosabbak. Valamikor az 1420-30-as években keletkezhettek, s az irodalom tud egy Ádám és Éva domborműről is, ami azonban eltűnt."
Források:
http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=181
https://www.welcometoromania.eu/Baia_Mare/Baia_Mare_Turnul_Sfantul_Stefan_m.htm

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
357446
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.27. 00:07
2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
252084
Feltöltve
2016.09.09. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.09.09. 23:39

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
357447
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 41.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.27. 00:07
2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
357449
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.27. 00:07
2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
357448
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 95.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.27. 00:07
2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
252085
Feltöltve
2016.09.09. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/640 • ISO80

357450
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/1000 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.27. 00:07
2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
252086
Feltöltve
2016.09.09. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.09.09. 23:39

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
357452
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • 41.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.27. 00:07
2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
357451
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • 109.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.27. 00:07
2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)
Település
Nagybánya (Baia Mare)
Feltöltő
Azonosító
357453
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/640 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.27. 00:07
2016. május
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.05.27. 00:07
8 új fotót töltöttem a "Szent István torony domborművei" műlaphoz
19.05.26. 23:49
TundeK62 publikálta "Szent István torony domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.