Budapest, XIX. kerület, Zalaegerszeg utca 158.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Pinokkió

Budapest
XIX. kerület, Zalaegerszeg utca 158.
A Harangvirág Bölcsőde hátsó udvarában található

Készítés1963

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szapet
2019.06.06. 21:12
Gyenes Tamás szobrászművész [1] [2] életrajzát jó egy hónappal ezelőtt kezdtem kicsit mélyebben tanulmányozni és pár héttel ezelőtt már rá is találtam kettő szobrára. A "Kisfiú repülővel" alkotását egy újpesti óvoda udvarán volt szerencsém már fotózni és publikálni, ott gyorsan engedélyt kaptam. Köztéri alkotásai között még megakadt a szemem Pinokkió (Pinocchio, ahogy a lexikonban olvasható) és Fajankó nevű alkotásain. Érdekes, mert III. kerület van megjelölve, viszont a Zalaegerszeg utca a XIX. kerületben, Kispesten található. Egy kis Google segítséggel rá is bukkantam egy bölcsődére ebben az utcában és láss csodát a Street View-n fel is bukkant egyből az alkotás az intézmény udvarán.

Amikor a bölcsődéhez értem kicsit meglepődtem, mert az utcaképen látottak alapján kezdtem el keresni és hűlt helyét találtam. Nem akartam elhinni, hogy eltűnt. Gondoltam elindulok a kerítés mentén és nagy megkönnyebbülésemre az épület túloldalán lévő hátsó kertben meg is találtam. Telefonon keresztül felvilágosítást kaptam és megtudtam, hogy a szobor áthelyezésének balesetvédelmi okai voltak. A cipők nagyon hegyesek és emiatt került át a játszóudvarból a hátsó területre. A szoborhoz egyenlőre nem tudtam bejutni, a fotózási kérelmem "elbírálása" még folyamatban van. Remélem nemsokára közelebbi fotókkal is tudok szolgálni.

Felvetődik bennem egy kérdés, ugyanis a Lexikonban [2] kétféle módon szerepel: Pinocchio (bronz, kútszobor, 1963, Budapest, III. ker., Zalaegerszeg u. Bölcsőde) illetve Fajankó (bronz, 1965, Budapest, Bölcsőde). Vajon két különböző alkotásról lehet szó vagy egy és ugyanarról beszélünk? Egy érdekes kiállítási katalógusra bukkantam Gyenes Tamással kapcsolatban. Tragikus korai halálának oka egy sajnálatos autóbaleset volt 1963-ban [3]. Pár évvel később a Magyar Nemzeti Galéria 1966-ban egy emlékkiállítással tisztelgett munkássága előtt [4]. A katalógus utolsó oldalain látható egy kép a Fajankó alkotásról 1963-as évszám megjelöléssel (Petit Nigaud 1963) [5].

A bölcsőde udvarán történő elhelyezéséről még nincsenek közelebbi információm, annyit tudok, hogy az intézmény a 60-as évek elején épült [6]. Remélem nemsokára közelebb tudok jutni a szoborhoz - talán évszámot is találok rajta - és újabb képekkel, információkkal tudom bővíteni a műlapot.
Források:
[1] Gyenes Tamás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyenes_Tam%C3%A1s
[2] Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/1617?kiemeles=gyenes%20tam%C3%A1s
[3] Gyenes Tamás emlékkiállítása a Nemzeti Galériában - Magyar Nemzet, 1966. október 6. (22. évfolyam, 236. szám)
[4] Emlékkiállítás nyílik a Nemzeti Galériában Gyenes Tamás műveiből - Dunántúli Napló, 1966. október 5. (23. évfolyam, 235. szám): https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_1966_10/?pg=27&layout=s
[5] Művészeti Katalógusok - Magyar Nemzeti Galéria Gyenes Tamás emlékkiállítás - Budapest, 1966.
[6] Harangvirág Bölcsőde: http://harangvirag.kispest.hu/index.php?page=bemutatkozas
kectam
2023.07.04. 10:14
Sajnos a Harangvirág bölcsödét 2021. június 30-án bezárták. Rövid idő alatt az enyészeté lett az épület, a kertet is lassan visszahódítja a természet. A szobor még egy darabig a helyén volt, majd egyik pillanatról a másikra eltűnt. Csak a betonlap maradt a helyén amin állt. Ez valamikor 2022-ben történhetett. Nagyon remélem, hogy nem színesfém tolvajok kezére került. Az önkormányzatnál is érdeklődtem, de egyenlőre nem tudtam meg a mű sorsáról többet.
Források:
Saját fénykép a helyszínről, illetve telefonos érdeklődés az önkormányzatnál.

Szapet műlapja

Kapcsolódó
Játszó gyerekek
Tagi gyűjteményben
Mesehős szobrok

Cím alapján hasonló

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359096
Feltöltve
2019.06.06. 21:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/200 • 95mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.06. 21:04

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359098
Feltöltve
2019.06.06. 21:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/100 • 70mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.06. 21:04

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359099
Feltöltve
2019.06.06. 21:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/160 • 130mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.06. 21:04

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359100
Feltöltve
2019.06.06. 21:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/50 • 98mm • ISO1000

359097
Feltöltve
2019.06.06. 21:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/200 • 80mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.06. 21:04

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359101

359103

359102

359589
Feltöltve
2013.02.25. 19:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ45/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 13.02.25. 19:38

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359590
Feltöltve
2013.02.25. 19:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ44/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 13.02.25. 19:39

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359591
Feltöltve
2013.02.25. 19:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ38/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 13.02.25. 19:40

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359592
Feltöltve
2013.02.25. 19:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 13.02.25. 19:40

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359593
Feltöltve
2013.02.25. 19:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ39/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 13.02.25. 19:48

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
378990
Feltöltve
2019.10.17. 20:56
EXIF információk...
Zebra Technologies / TC56
ƒ220/100 • 1/266 • 3.8mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 19.10.17. 20:56

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531383
Feltöltve
2023.07.04. 09:39
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.07.04. 09:39

Archív fotók

"Fajankó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
359095
Forrás
Művészeti Katalógusok - Magyar Nemzeti Galéria Gyenes Tamás emlékkiállítás - Budapest, 1966.
Évszám
1966
Feltöltve
2019.06.06. 20:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.06.06. 20:13
1966, Archív felvétel
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.07.06. 20:32
A "Fajankó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.07.06. 17:42
A "Fajankó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.07.04. 10:14
A "Fajankó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.07.04. 09:39
1 új fotót töltöttem a "Fajankó" műlaphoz
19.10.17. 20:56
1 új fotót töltöttem a "Fajankó" műlaphoz
19.06.06. 21:12
Szapet publikálta "Fajankó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.