Nagykanizsa, Szent Flórián tér 63.

Nagykanizsa
Szent Flórián tér 63.
Kiskanizsán a Sarlós Boldogasszony Plébánia kertjében.

Felállítás2014. november 30.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Móritz István
2019.05.23. 00:21
A szobor jól látható helyen a plébánia kertjében a kerítéshez közel látható. A szobrász Szent Mihály arkangyalt kezében karddal ábrázolja, amint éppen lesújt a gonoszra. Szépen, részleteiben jól kidolgozott alkotás, művészi színvonala megfelel a más kegyhelyeken kiállított, hozzá hasonló alkotásoknak.
"A katolikus hagyomány szerint Szent Mihály (Mihály arkangyal, más néven Michael arkangyal) egyike a 7 arkangyalnak (főangyalnak), ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Ünnepnapja szeptember 29. (a 6. századtól tartják). Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan."
A szobor a rigyáci Kútfej József ajándéka az egyházközségnek, a talapzatot pedig Kuzma Gránit Kft készítette. Szent Mihály szobrát 2014. november 30-án, vasárnap áldotta meg Dr. Páhy János plébános.
Források:
http://zaol.hu/hirek/szent-mihaly-vigyaz-kiskanizsa-lakoira-1667955
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mih%C3%A1ly_arkangyal

Cím alapján hasonló

"Szent Mihály szobra" c. alkotás fotói

Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213668
Feltöltve
2015.08.01. 01:44
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/1000 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.08.01. 01:44

"Szent Mihály szobra" c. alkotás fotói

Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213669
Feltöltve
2015.08.01. 01:44
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/800 • ISO64

213670
Feltöltve
2015.08.01. 01:44
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.08.01. 01:44

"Szent Mihály szobra" c. alkotás fotói

Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213671
Feltöltve
2015.08.01. 01:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ41/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.08.01. 01:45

"Szent Mihály szobra" c. alkotás fotói

Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213672

213673

213674
Feltöltve
2015.08.01. 01:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ48/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.08.01. 01:45

"Szent Mihály szobra" c. alkotás fotói

Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
213675
Feltöltve
2015.08.01. 01:46
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ38/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.08.01. 01:46
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.05.23. 00:21
Móritz István publikálta "Szent Mihály szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.