Szatmárcsekei jelkép

Szatmárcseke, Táncsics Mihály utca

Szatmárcseke
Táncsics Mihály utca
Kopjafás, csónakos fejfás temető felé vezető út jobb oldalán

Avatás2002

Stefan Hazuda (fafaragó)
Vladimir Schur (fafaragó)

Cedrus
2019.04.30. 06:25
Már eltelt jó néhány év 2011 óta amikor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kirándultunk. A napokban nézegetve az akkor készült képeket, még most is jól emlékszem erre a fából készült alkotásra, mert nagyon megtetszett. A csoportos kirándulások átka, hogy néha túl rövid az idő komolyabban belemélyedni egy témába. Szóval csak fényképeztem, van évszám és két alkotó. Az alkotás címét nem tudom, és sajnos semmiféle forrást, még egy fotót sem találtam róla.

Szatmárcseke Tisza-parti település, és talán ez ihlette meg az alkotókat. Az alapként elhelyezett három kövön a Tisza vizének hullámzását idéző lécek vannak lerakva. Az oszlop alsó része csónakszerűen kivájva, három pár evezőlapáttal ellátva. Felső része engem egy kitárt szárnyű madárra emlékeztet.

A helyi Önkormányzat segítségével telefonon tudtam beszélni Korpás István helyi fafaragóval, aki elmondása szerint 700 csónakos fejfát faragott a helyi temetőbe.
Beszélgetésünk témája természetesen a lakóházával szemben felállított alkotás volt. A fejfafaragó mester a településnek szeretett volna jelképet állítani. Ötletének megvalósítása már a szlovák Stefan Hazuda és az ukrán Vladimir Schur művészek feladata volt, melyhez a szükséges faanyagot Ő választotta ki.

Korpás István az alábbi kiegészítést mondta:
— "A jelkép alapjául szolgáló három kő Szatmárcseke fekvésére, keletkezésére, a csónak az evezőkkel a csónakos fejfás temetkezésre utal, legfelül a Madár "Nem a halálé az utolsó szó" jelképe. Mindenki olyan madarat képzel el oda, amilyet szeretne."
Végezetül megegyeztünk az alkotás címében. Befejezésül megköszöntem a beszélgetést.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szatmárcseke

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Szatmárcsekei jelkép" c. alkotás fotói

Alkotók
Stefan Hazuda (fafaragó)Vladimir Schur (fafaragó)
Település
Szatmárcseke
Feltöltő
Azonosító
352693
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2019.04.30. 05:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ67/10 • 1/125 • 8.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.04.30. 05:33
2011. október

"Szatmárcsekei jelkép" c. alkotás fotói

Alkotók
Stefan Hazuda (fafaragó)Vladimir Schur (fafaragó)
Település
Szatmárcseke
Feltöltő
Azonosító
352694
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2019.04.30. 05:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/800 • 5.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.04.30. 05:34
2011. október

"Szatmárcsekei jelkép" c. alkotás fotói

Alkotók
Stefan Hazuda (fafaragó)Vladimir Schur (fafaragó)
Település
Szatmárcseke
Feltöltő
Azonosító
352695
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2019.04.30. 05:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ67/10 • 1/400 • 8.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.04.30. 05:34
2011. október

"Szatmárcsekei jelkép" c. alkotás fotói

Alkotók
Stefan Hazuda (fafaragó)Vladimir Schur (fafaragó)
Település
Szatmárcseke
Feltöltő
Azonosító
352696

352697
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2019.04.30. 05:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/250 • 5.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.04.30. 05:35
2011. október

"Szatmárcsekei jelkép" c. alkotás fotói

Alkotók
Stefan Hazuda (fafaragó)Vladimir Schur (fafaragó)
Település
Szatmárcseke
Feltöltő
Azonosító
352787
Fotózva
2017. november
Feltöltve
2019.04.30. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/640 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.30. 20:17
2017. november

"Szatmárcsekei jelkép" c. alkotás fotói

Alkotók
Stefan Hazuda (fafaragó)Vladimir Schur (fafaragó)
Település
Szatmárcseke
Feltöltő
Azonosító
352788
Fotózva
2017. november
Feltöltve
2019.04.30. 20:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.30. 20:20
2017. november

"Szatmárcsekei jelkép" c. alkotás fotói

Alkotók
Stefan Hazuda (fafaragó)Vladimir Schur (fafaragó)
Település
Szatmárcseke
Feltöltő
Azonosító
352789
Fotózva
2017. november
Feltöltve
2019.04.30. 20:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/200 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.30. 20:21
2017. november

"Szatmárcsekei jelkép" c. alkotás fotói

Alkotók
Stefan Hazuda (fafaragó)Vladimir Schur (fafaragó)
Település
Szatmárcseke
Feltöltő
Azonosító
352790
Fotózva
2017. november
Feltöltve
2019.04.30. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.30. 20:23
2017. november

"Szatmárcsekei jelkép" c. alkotás fotói

Alkotók
Stefan Hazuda (fafaragó)Vladimir Schur (fafaragó)
Település
Szatmárcseke
Feltöltő
Azonosító
352791
Fotózva
2017. november
Feltöltve
2019.04.30. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.30. 20:26
2017. november

"Szatmárcsekei jelkép" c. alkotás fotói

Alkotók
Stefan Hazuda (fafaragó)Vladimir Schur (fafaragó)
Település
Szatmárcseke
Feltöltő
Azonosító
467275
Fotózva
2007. május
Feltöltve
2021.11.09. 09:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/800 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.09. 09:56
2007. május
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.11.09. 09:56
1 új fotót töltöttem a "Szatmárcsekei jelkép" műlaphoz
19.04.30. 20:26
1 új fotót töltöttem a "Szatmárcsekei jelkép" műlaphoz
19.04.30. 20:23
1 új fotót töltöttem a "Szatmárcsekei jelkép" műlaphoz
19.04.30. 20:21
1 új fotót töltöttem a "Szatmárcsekei jelkép" műlaphoz
19.04.30. 20:20
1 új fotót töltöttem a "Szatmárcsekei jelkép" műlaphoz
19.04.30. 20:17
1 új fotót töltöttem a "Szatmárcsekei jelkép" műlaphoz
19.04.30. 06:25
Cedrus publikálta "Szatmárcsekei jelkép" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.