Fajsz, Szent István u. 9.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent István király-templom üvegablakai

Fajsz
Szent István u. 9.
Szent István király templom

Felállítás1910

Zsellér Imre (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2019.03.27. 10:08
"A fajszi római katolikus templomot Szent István király tiszteletére emelték. A régi templom 1750-ben épült, de villámcsapás következtében megrongálódott, 1908-ban lebontották. Az új templomot Foörk Ernő és Petrovácz Gyula tervei alapján építették neoromán stílusban, átadása 1910-ben volt."
Volt már szerencsém sötétben érkezni fotózáshoz, fényképeztem már szobrot esőben.
Ennyire szerencsém még nem volt, mint a fajszi templombelsővel. Ma már, ha az ember templombelsőt akar fényképezni, akkor szertartás idején kell odamenni, mert máskor a templomok zárva vannak. (2018-ban kb. 40 templomnál jártam. Volt olyan, hogy az orrom előtt zárták be.)
A szertartás percre pontosan kezdődött, előtte kb. negyedórám volt fotózni, utána szintén. Tehát jelen esetbe az időzítés jól sikerült.
Az idő bámulatos volt, délutáni tökéletes napsütés, ráadásul a templom tengelyében az orgonakarzat-felől sütött a nap - fényárban úszott a hatalmas templom. Fajsz kis falucska - 1600 lakossal - de a templom óriási, a hajó 48 m hosszú és 14,5 m széles.
Szent László, a lovagkirály. A teljes alakos képen egy hatalmas bárddal látható. 1192 júniusában pápai jóváhagyással szentté avatták I. Lászlót.
Az ajánlás: "Isten nagyobb dicsőségére Kolecsányi Endre igazgató-főmérnök adományozta."
("Kolecsányi Endre, kiskolacsinyi (Nyitra, Nyitra vm. 1855. május 3. — Bp. 1932. július 21.)
mérnök, a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat ny. igazgatófőmérnöke, kormányfőtanácsos, felsőházi tag.")
Források:
https://www.karpatinfo.net/latnivalok/szent-istvan-kiraly-templom-fajsz
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fajsz_(B%C3%A1cs-Kiskun_megye)
https://templomablakanno.blog.hu/2011/03/03/fajsz_1
http://www.tpkkalocsa.hu/wp-content/feltoltes/eletrajzi-mutato.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/I._L%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly#Szent_L%C3%A1szl%C3%B3,_a_lovagkir%C3%A1ly

Kapcsolódó
Szent Imre

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
347848
Feltöltve
2019.03.25. 16:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.25. 16:41

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
347849
Feltöltve
2019.03.25. 16:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • ISO1250

347850
Feltöltve
2019.03.25. 16:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/100 • ISO1600

347851
Feltöltve
2019.03.25. 16:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • ISO1600

347852
Feltöltve
2019.03.25. 16:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • ISO1600

347853
Feltöltve
2019.03.25. 16:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • ISO320

347854
Feltöltve
2019.03.25. 16:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • ISO250

347855
Feltöltve
2019.03.25. 16:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.25. 16:41

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
347856
Feltöltve
2019.03.25. 16:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.25. 16:42

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
347857
Feltöltve
2019.03.25. 16:43
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ41/10 • 1/80 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.25. 16:43

Adalék vagy máshol

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Fajsz
Feltöltő
Azonosító
348036
Feltöltve
2019.03.27. 10:07
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ53/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.27. 10:07
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.03.27. 10:08
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.