Coresi diakónus mellszobra

Brassó (Braşov), Piața Unirii

Alternatív, helyi címek:Bustul Diaconului Coresi
Angol cím:Statue of Coresi

Brassó (Braşov)
Piața Unirii
A város Bolgárszeg részén, a Porond téren (Piața Unirii) lévő Szent...Teljes szövegA város Bolgárszeg részén, a Porond téren (Piața Unirii) lévő Szent Miklós görögkeleti templomtól északra.Kevesebb szöveg

Felállítás2018. november 12.

Sántha Imre Géza
2019.03.25. 11:36
A román nemzet első nyomdásza volt Coresi görögkeleti (ortodox) diakónus, aki a XVI.-ik században élt és tevékenykedett. A havasalföldi Târgoviște városából származott, majd Brassóban telepedett le 1560 körül és ennek Bolgárszeg román városrészén tevékenykedett. Ő adta ki abban az időben a legtöbb cirill betűs ószláv vagy román nyelvű könyvet. Munkássága megerősítette a román nyelvet, sőt nagyrészt neki köszönhetően ma is azt a román nyelvet beszélik amit az ő idejében. Munkásságának kutatói azt is bizonyították, hogy fordítással is foglalkozott.
Brassóból Szászsebesbe helyezte át a saját költségen müködtetett nyomdáját, amit halála után (1583) Șerban nevű fia vette át. A Bolgárszegi Szent Miklós templom mellett található Első Román Iskola múzeumában őrzik a Coresi-féle nyomda másolatát. Az itt bemutatott szobrát is a két épület közötti területen avatták fel. Az 1970-es években már készült egy egészalakos ülőszobra is Coresinek, nem messze ettől a helyszíntől az említett múzeumépület a Porond tér felőli oldalánál (ennek műlapja is elkészül hamarosan). Ezt a templom fele néző mellszobrát a brassói születésű, de Szatmárnémetiben élő és alkotó Radu Ciobanu szobrász mintázta.
Források:
http://www.brasovultau.ro/articol/stiri/monument-dedicat-carturarului-roman-diaconul-coresi-in-curtea-bisericii-sf-nicolae.html
Angol leírás, sztori
Sántha Imre Géza
2019.03.25. 11:36
Coresi was a Romanian printer and religious intellectual of the sixteenth century. He was the editor of some of the earliest printed books in the Romanian language. The statue was inaugurated near the place where he lived and worked.

Cím alapján hasonló

"Coresi diakónus mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
347454
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2019.03.24. 08:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.24. 08:49
2018. március

"Coresi diakónus mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
347455
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2019.03.24. 08:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/160 • ISO64

347456
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2019.03.24. 08:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/140 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.24. 08:49
2018. március

"Coresi diakónus mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
347458
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2019.03.24. 08:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/160 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.24. 08:51
2018. március

"Coresi diakónus mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
347459
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2019.03.24. 08:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/220 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.24. 08:52
2018. március

"Coresi diakónus mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
347460
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2019.03.24. 08:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/220 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.24. 08:52
2018. március

"Coresi diakónus mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
347461
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2019.03.24. 08:53
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ480/100 • 1/28 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.03.24. 08:53
2018. március
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.03.25. 11:36
A közösség publikálta Sántha Imre Géza "Coresi diakónus mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.