Budapest, II. kerület, Budakeszi út 97.

Alternatív, helyi címek:Úttörővasút - Ságvári-liget (Szépjuhászné) állomás mozaikja

Budapest
II. kerület, Budakeszi út 97.
A Gyermekvasút Szépjuhászné állomásán található az alkotás.

Felállítás1949

Jánossy Ferenc (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2019.03.20. 10:15
Az Úttörővasút (ma Gyermekvasút) Ságvári-liget (ma Szépjuhászné) állomása Fodor Jenő, és Simonovics József építészek tervei alapján épült a vasút építésének második szakaszában. Az 1949-ben átadott felvételi épület díszítésére egy üvegmozaikot terveztek ami az "utca" felőli bejárathoz került. Jánossy Ferenc festőművész három alakos szocialista realista stílusú színes kompozícióján egy erdőben sétáló család látható, a fán fehér galambokkal és alul egy vonat sziluettel. A mozaik kis mértékben hiányos, mert régebben egy cső jött át a falon.

Az alkotásról már évek óta tudok, csak eddig nem volt látható a mozaik. Nemrég átalakítások voltak az állomáson, így nagy boldogságomra újból napvilágra került.

Frissítés 2021. november.
Az az információ érkezett, hogy ismét nem látható a mozaik :(

Köszönöm az alkotó beazonosítását Gabinak!
Források:
https://www.termeszetjaro.hu/hu/point/vasutallomas/gyermekvasut-szepjuhaszne-allomas-/24713860/
A műemlékvédelem táguló körei Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal kiállítása (Kiállítási katalógusok Budapest, 2000)
További linkek
Jánossy Ferenc festőművész életrajza: https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/j-75FD4/janossy-ferenc-7603C/

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Kiránduló család" c. alkotás fotói

Alkotó
Jánossy Ferenc (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346772
Feltöltve
2019.03.19. 15:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.19. 15:36

"Kiránduló család" c. alkotás fotói

Alkotó
Jánossy Ferenc (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346773

346774

346781
Feltöltve
2019.03.19. 15:37

Ády 19.03.19. 15:37

"Kiránduló család" c. alkotás fotói

Alkotó
Jánossy Ferenc (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346782

346783

346775

346777

346776

346780

346778

346779

Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.16. 13:06
Megérintettem a "Kiránduló család" alkotást
19.03.20. 12:21
A "Kiránduló család" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.03.20. 10:15
Ády publikálta "Kiránduló család" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.