Budapest, XIV. kerület, Hermina út 20.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A Hermina út 20-as számú ház díszei
Angol cím:Girl with flower

Budapest
XIV. kerület, Hermina út 20.

Felállítás1931

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Feles Elek
2019.06.30. 22:54
Ez a Városliget szomszédságában álló, 11 lakásos, kétemeletes bérvilla 1931-ben épült Tyorean Sándor tervei szerint. A szépen felújított, Art Deco hangulatú épület ablakai alá egy-egy egyforma, klasszikus női fejjel díszített 'korong' került (összesen hat darab), amik a ház jobb szélén valamivel díszesebb kivitelben készültek el. Itt az ablakok szélén is feltűnik ez a girlandos-női fejes motívum.

A második emeleten álló, nagyjából 1 méter magas kislány szobra a teraszsor mellé, a bal tengelyen lévő két ablaksor közé került, egy látványosan kiugró, háromszög alakú homlokzati elem tetejére. Ebből a szériában gyártott szobortípusból anno több zuglói épület is kapott a harmincas évek elején - hol a földszínten, hol a bérház tetején bukkan fel egy-egy példány belőle.
Források:
Tervtár

Feles Elek műlapja


Kapcsolódó
Kisangyal
Kapcsolódó
Gyermek virággal
Kapcsolódó
Kislány virággal

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kislány virággal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363013
Feltöltve
2019.06.30. 22:11
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/153 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.06.30. 22:11

"Kislány virággal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363014
Feltöltve
2019.06.30. 22:19
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/108 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.06.30. 22:19

"Kislány virággal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363015
Feltöltve
2019.06.30. 22:21
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/192 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.06.30. 22:21

"Kislány virággal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363016
Feltöltve
2019.06.30. 22:21
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/197 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.06.30. 22:21

"Kislány virággal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363017
Feltöltve
2019.06.30. 22:23
EXIF információk...
Motorola / Moto G (5)
ƒ20/10 • 1/144 • 3.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.06.30. 22:23

"Kislány virággal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
534374
Feltöltve
2023.07.29. 10:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.29. 10:34

"Kislány virággal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
534376
Feltöltve
2023.07.29. 10:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.29. 10:34

Adalék vagy máshol

"Kislány virággal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
534375
Feltöltve
2023.07.29. 10:34
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 6.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.07.29. 10:34
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.07.29. 10:34
3 új fotót töltöttem a "Kislány virággal" műlaphoz
19.06.30. 22:54
Feles Elek publikálta "Kislány virággal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.