Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra síremléke

Budapest, XII. kerület, Németvölgyi út 99.

Angol cím:Tomb of Gyula Illyés and his wife Flóra Kozmutza

Budapest
XII. kerület, Németvölgyi út 99.
Farkasréti temető 46/7-1-53/54

Felállítás1993


Nem köztéri:Temető, sírkert
Tüskés Anna
2019.02.18. 18:59
Illyés Gyula halálának (1983) húsz éves évfordulója előtt merült fel a síremlék készítésének a gondolata. Először volt egy nyilvános pályázat, és aztán meghívásos pályázat. Illyés Mária felvetésére vett részt a pályázaton Farkas Ádám, aki az Illyés családdal gyermekkora óta kapcsolatban, barátságban állt. Farkas Ádám akkor elment a temetőbe, és megnézte hol van a hely:
"Nagyon jó hely, de ott pontosan vele szemben van valamelyik kommunista, budapesti tanácselnöknek a rideg, nagyon kemény sírja. Szocreál, nagyon rideg, és temetői dolog, ami egy kicsit taszító. Visszagondolva Illyés személyiségére, az volt az érzésem, hogy valami színt kell belevinni a síremlékbe. Azon kívül nekem Tihany révén eszembe jutott az almádi, vörös kemény homokkő, amivel be van a part töltve, illetve hullámtörőnek ott vannak. Ez a kő számomra kicsit az Észak-Balatonnak a szimbóluma, a melegségével, a szívósságával. A fagy nem ront semmit rajta, a víz hiába veri, a hullám semmit nem rombol rajta. Faragható, de mint a köszörű olyan, a vésőt lekoptatja. Nagyon szívós, kemény, és ugyanakkor meleg tapintású és hangulatú kő. Arra gondoltam, hogy valamilyen horizontális síremléket készítek, ami beültethető növénnyel. Maga a felirat meggörbült írógéplap szerű dolog legyen. Arra is gondoltam még, hogy egy olyan motívumot kellene belefaragni a tetejébe, ami kicsit rokon a népi faragásokkal, szőlő vagy növény minta, ami körbefutja. Kívül egy rusztikus, kicsit fakéregre, vagy tömör kőfelületre emlékeztető művet képzeltem, mintha a földből emelkedett volna ki.
Miután megkaptam a megbízást, elmentem Almádiba, de nem lehet hozzájutni ehhez a kőhöz. Balatonrendesen van egy bánya, ahol ugyanezt a követ bányásszák, de csak természetvédelmi célokra. Megkerestem a bánya igazgatót, és elmondtam neki, hogy nekem Illyés Gyula síremlékéhez kellene ebből a kőből, úgyhogy tudom, hogy nem adnak el, de mégis nekem adjanak el x tömböt. Beleegyezett. Kint a bányában lefúrtam, lerepesztettem azokat a darabokat, amik kellettek a síremlékhez. Tihanyban faragtam meg, a Képzőművészeti Egyetem művésztelepén, az apátság régi majorjában. Van ott egy fantasztikus, gyönyörű épület, egy hajdani levendulaszárító, és az alatt faragtam meg teljesen egyedül. Nem emlékszem már mennyi idő alatt, egy hónapot, talán hat hétet dolgoztam rajta, ami egy kicsit szakrális dolog volt. Teljesen egyedül abban a levegőben, azokkal az illatokkal, ami Tihanyba van. Hazahoztam utána, és itthon még illesztettem, pontosítottam egy kicsit. Aztán elszállították a temetőbe, a betűket is ott faragtuk be. Nem sokkal az évforduló előtt állítottuk föl, október közepe táján. Ezt nagyon szerettem végigcsinálni. Belehelyezkedtem lelkileg és szellemileg, ami nagyon sokat jelent."
Források:
Farkas Ádámmal 2012. május 18-án készített interjúm
Attila Végh: The Joy of Falling. In: Farkas Ádám. Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2006, 150-151.
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/alkotok.html

Tüskés Anna műlapja


Közös gyűjteményben
Farkasréti temető síremlékei

Cím alapján hasonló

"Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343232
Feltöltve
2019.02.18. 18:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.02.18. 18:26

"Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343233
Feltöltve
2019.02.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.02.18. 18:29

"Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343234
Feltöltve
2019.02.18. 18:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.02.18. 18:30

"Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343235
Feltöltve
2019.02.18. 18:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.02.18. 18:31

"Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343236
Feltöltve
2019.02.18. 18:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.02.18. 18:36

"Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343237
Feltöltve
2019.02.18. 18:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.02.18. 18:37

"Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343238
Feltöltve
2019.02.18. 18:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.02.18. 18:39

"Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343239
Feltöltve
2019.02.18. 18:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.02.18. 18:45

"Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343240
Feltöltve
2019.02.18. 18:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.02.18. 18:46
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.02.18. 18:59
Tüskés Anna publikálta "Illyés Gyula és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.