Tokaji római katolikus templom üvegablakai


Alternatív, helyi címek:Tokaji Jézus Szíve templom üvegablakai

Tokaj
Kossuth tér
A római katolikus templomban láthatóak.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Palka József (üvegművész)
Márton Lajos (tervező, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2019.02.03. 15:02
2017-ben, amikor a műlap fotóinak többsége készült, már sokadik alkalommal vettem részt tokaji alkotótáborban, festőművészek között, ketten voltunk fotósok. Akkor fejembe vettem, hogy végre utána járok, azon a nyáron, a Tokajban látható összes köztéri alkotásnak. Vasárnap délben érkeztünk, és a templomban már a hétfő délutáni misén részt vettünk, az ügy érdekében.
Kaptam is már másnap délutánra egy lehetőséget, a templom minden részletében való fotózására. Így készülhetett el, pl. a templom homlokzatán, kívülről is jól látható figurális üvegablak fotója, az orgonakarzatról. Mert ez évek óta hiányzott a fotók közül, és így nem tudtam megörökíteni, pl. a szignót sem.

Így ír róluk a templom bejáratában olvasható leírás:
"A félköríves festett színes üvegablakok, üvegfestmények helyesen társulnak a templom egészének díszítéséhez. A gyönyörű ónbetétes színes festett üveg templomablak a kórus ablakában kicsit eldugott helyen (a külső homlokzatról sem érvényesül) a Szt. családot ábrázolja, melyet Palka József (1860–1952) aranykoszorús üvegfestő mester alkotott, Márton Lajos (1891–1953) székely festőművész tervei alapján."

A tervező, festőművészről: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rton_Lajos_(fest%C5%91)
Palka József munkáiról: https://templomablakanno.blog.hu/tags/palka_j%C3%B3zsef

A templomot 1913-ban szentelték fel, de az üvegablak tervezőjének születési dátuma miatt, az ablakok egészen biztosan egy későbbi időpontban készültek el. Talán a harmincas években...
A figurális ablak bal alsó sarkában az alábbi szöveg olvasható: Adományozta Füzesi Ferenc és neje 1964" – ez az évszám megint csak érdekes, és hihetetlen, mert akkor már egyik alkotó sem élt...
Források:
http://muemlekem.hu/muemlek/show/-9994
https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A9zus_sz%C3%ADve_templom_(Tokaj)

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341317
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.02.02. 20:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 20:16
2017. június

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341314
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.02.02. 20:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 20:15
2017. június

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341051
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2019.02.01. 14:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.01. 14:10
2014. június

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341326
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.02.02. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 20:18
2017. június

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341319
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.02.02. 20:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 20:16
2017. június

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341327
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.02.02. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 20:18
2017. június

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341322
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.02.02. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 20:17
2017. június

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341329
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.02.02. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 20:18
2017. június

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341316
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.02.02. 20:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 20:15
2017. június

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341330
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.02.02. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 20:18
2017. június

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341337
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.02.02. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 20:36
2017. június

"Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Márton Lajos (tervező, közreműködő)
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
341338
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.02.02. 20:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 20:42
2017. június
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.02.19. 16:07
Megérintettem a "Tokaji római katolikus templom üvegablakai" alkotást
21.10.02. 11:08
Megérintettem a "Tokaji római katolikus templom üvegablakai" alkotást
19.05.20. 08:49
Megérintettem a "Tokaji római katolikus templom üvegablakai" alkotást
19.02.03. 15:02
TundeK62 publikálta "Tokaji római katolikus templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.