Kunmadaras, Kunhegyesi út - Tiszaszentimrei út sarka
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A barna baba

Kunmadaras
Kunhegyesi út - Tiszaszentimrei út sarka

Avatás2018. október 26.

kectam
2019.07.28. 00:21
Egy újabb kunszobor a Kunság közepén. A kunmadarasi önkormányzat és a Honismereti Egyesület szervezésében Kun emléknap volt október 26-án Kunmadarason. Ennek keretében a település határában, a Tiszaszentimre és Kunhegyes felé vezető útnál avatták fel Györfi Sándor szobrászművész alkotását. Lassan közeledünk a tucathoz, a legelsőt Karcagon állították fel 1995-ben, azóta a környék kun falvaiban egyre több, szinte megszólalásig hasonló szobor tűnt fel, pl. Kiskunhalas, Kunhegyes, Kunszállás.
280 cm-es műkőből készült, utólag kissé megfaragott és érdesített felületű. Kezében áldozati csészét tart, nyugodt, már-már átszellemült tekintetű vitézt ábrázol. Jobban megnézve a sok hasonló szobrot, észrevehetően mindegyik kicsit más, a mellrésznél, a csizmán vagy a kehelynél.
A község határában egy mesterséges kis "kunhalmon" áll. Az avatáson még növényzet nélküli képek készültek, sajnos azóta méteres gaz ütötte fel a fejét. Érdekesség, hogy többi "testvéréhez" képest ez egy barnára színezett darab. A szobor avatásán Győrfi Sándor is jelen volt.
Források:
Kunszobrot avattak az emléknapon - online kiadás - https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/kunszobrot-avattak-az-emleknapon-1340015/
Egri Mária: Győrfi Sándor - könyv, saját könyvtáramból

kectam műlapja

Kapcsolódó
Kun emlékhely
Kapcsolódó
Kunbaba
Kapcsolódó
Kunbaba
Kapcsolódó
Kunkép
Kapcsolódó
Kunbaba

Cím alapján hasonló

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366729
Feltöltve
2019.07.26. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/200 • 16.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.26. 12:35

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366730
Feltöltve
2019.07.26. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ50/10 • 1/250 • 41.3mm • ISO80

366865
Feltöltve
2019.07.28. 07:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.28. 07:37

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366731
Feltöltve
2019.07.26. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ50/10 • 1/250 • 41.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.26. 12:35

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366732
Feltöltve
2019.07.26. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ45/10 • 1/250 • 32mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.26. 12:35

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366733
Feltöltve
2019.07.26. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/320 • 17.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.26. 12:35

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366734
Feltöltve
2019.07.26. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/320 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.26. 12:35

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366735
Feltöltve
2019.07.26. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/1000 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.26. 12:35

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366737
Feltöltve
2019.07.26. 12:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/1000 • 10.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.26. 12:36

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366738
Feltöltve
2019.07.26. 12:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/800 • 11.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.26. 12:36

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366739
Feltöltve
2019.07.26. 12:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.26. 12:36

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366753
Forrás
Daróczi Erzsébet - https://www.szoljon.hu/galeria/kun-emleknap-kunmadarason/1
Fotózva
2018. október
Évszám
2018
Feltöltve
2019.07.26. 21:44
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5300
ƒ80/10 • 1/250 • 38mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.26. 21:44
2018. október

"Kunszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kunmadaras
Feltöltő
Azonosító
366754
Forrás
Daróczi Erzsébet - https://www.szoljon.hu/galeria/kun-emleknap-kunmadarason/16
Fotózva
2018. október
Évszám
2018
Feltöltve
2019.07.26. 21:44
Képinfó
Alkotó a képen
(Györfi Sándor)
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5300
ƒ71/10 • 1/200 • 32mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.07.26. 21:44
2018. október
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.07.28. 07:37
1 új fotót töltöttem a "Kunszobor" műlaphoz
19.07.28. 00:21
A közösség publikálta kectam "Kunszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.