Vác, Konstantin tér

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:György Boronkay

Vác
Konstantin tér
A váci székesegyház szomszédságában lévő iskola épületében állt az alkotás.

Felállítás1993. április 24.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Ády
2019.01.28. 11:19
Az alkotás a Lőwy Sándor Gépipari Technikum épületében állították fel 1993-ban. Boronkay György 1958-tól 1967-ig az iskola tanára volt, és nyugdíjazása után is tanított óraadóként.
A rendszerváltás után 1993-ban az iskola felvette a nagyra becsült tanár nevét. Ennek tiszteletére és a tanár úr kilencvenedik születésnapja alkalmából egy bronz mellszobrot is felállítottak az aulában, amit Páljános Ervin szobrászművész készített.
A talapzatra a bronzbetűket Szabó Imre ötvösművész, az iskola volt tanítványa készítette.

"Egy váci tanár emlékére
Mellszobor az aulában

Szoboravatás lesz ma délelőtt (10 órakor) Vácott, a Boronkay György Műszaki Középiskola aulájában. Névadójának állít emléket az iskola tanári kara és diáksága.
A váci intézmény évtizedekig viselte a Lőwy Sándor Gépipari Technikum elnevezést, majd két évig egyszerűen csak ipari szak- középiskola néven működött. A tantestület azonban úgy vélte, nem működhet megkülönböztető név nélkül az olyan iskola, amely országos hírnévre tett szert, és mércének számít az egyetemi felvételének is. Sokfél szempont és javaslat került szóba, s közben több tanár jelezte, hogy az érettségi találkozón találkozókon a hatvanas évek diákjai mindig magas hőfokon beszélnek Boronkay Gyuri bácsiról.
Tanárok, szülők, diákok külön-külön szavaztak arról, és nagy többséggel döntöttek úgy, hogy az egykor népszerű és kitűnő pedagógusról nevezzék el az iskolát.
Boronkay György kilencven éves lenne ebben az esztendőben. A Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. A húszas évek végétől 1958-ig a Szolnoki Gépipari Technikum mérnök-tanára, műhelyfőnöke, majd igazgatója volt. Az 1944—45-ös tanévre kinevezték a Nagyváradi Gépipari Technikum igazgatójának. Ä háború vége felé egy magyar fegyvergyárral Németországba kerül, ahonnét hazatér, elfoglalja régi munkahelyét. Az 1956-os forradalom után politikai ellenfelei üldözik. Ekkor kerül Vácra, ahol 1967-es nyugdíjazásáig (majd aztán óraadó tanárként haláláig) tanított.
A Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának folyosói, ahová a legjobb rajzokat állították ki, az ő tanítványainak házi tárlatai voltak, s műszaki tárgyakból szinte játszva vizsgáztak.
Boronkay György mellszobrát az iskola aulájában állítják fel. (k.) "

Az iskola épületét 2003-ban visszaadta a piaristáknak ezért a szobor áthelyezésre került az újonnan felépült a Boronkay György Műszaki Középiskola Szérűskerti épületének aulájába.
Források:
Idézet: Pest Megyei Hírlap, 1993. április 24. (37. évfolyam, 95. szám)
http://boronkay.vac.hu/storage/upload/2012_2013/jubileumi_evkonyv_1950_2003.pdf
http://boronkay.vac.hu/iskolatortenet
További linkek
Boronkay György életrajza: http://boronkay.vac.hu/a-nevado-boronkay-gyorgy

Páljános Ervin szobrászművész életrajza: http://www.artendre.hu/html/paljanos.html

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Boronkay György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
338492
Feltöltve
2019.01.08. 15:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.01.08. 15:16
Archív felvétel
Összesen 1 fotó

Műlap története

19.01.28. 11:19
Ády publikálta "Boronkay György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.