Budapest, I. kerület, Szabó Ilonka utca 2-4.

Budapest
I. kerület, Szabó Ilonka utca 2-4.
Az Egyetemi Katolikus Gimnázium első emeleti aulája felé vezető lépcső fordulójában.

Felállítás2009

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.01.26. 11:02
Az Egyetemi Katolikus Gimnázium épületében elhelyezett Jancsó Benedek-mellszobor avatása kapcsán az emeletre vezető lépcső fordulójában fedeztem fel ezt az emléktáblát. Az iskola rendszerváltás utáni újraindítása kezdeményezőjének, egyben latin- görög- és matematika-tanárának, Szerdahelyi Andornak (1915–2008) állít emléket.

A fentiek, ill. a tábla vésett szövege alapján az ember azt gondolná, inkább helyi jelentőségű, helyben ismert személyiség, mégis elég sok találatot hozott a kereső.

A gimnázium történetében, mint az emléktálbán is két oktatási intézmény neve szerepel. Kis utánanézéssel kiderül, hogy az "anyaintézmény" jogutódja az 1945-ös évet követően (1950) a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, de az újraindítás után (az egyház jogainak helyreállítását követően) újra korábbi nevét vette fel.
Szerdahelyi Andor a köztes években is töretlenül folytatta munkáját. Meglapította a "Szalay Gyula Önképzőkört" és a továbbiakban is "folytatta az iskolatörténeti anyag gyűjtését, rendszerezését..." Mindebből szinte következik, hogy a rendszerváltás utáni években azon dolgozott, hogy az Egyetemi Katolikus Gimnázium visszakaphassa épületét (1948-ban államosították), hogy a régi/új oktatási intézmény újra megkezdhesse működését.

A róla szóló megemlékezésből: "Kivételes felkészültsége, fáradhatatlan munkássága, rendkívül mély Isten-, ember-, haza- és hivatásszeretete, továbbá végtelen tisztessége és szerénysége példaként állítható mindnyájunk elé! Nem a nagy szavak, hanem a tettek embere volt és – az Isten iránti alázatából fakadóan – kényelmetlenül érezte magát, ha úgy vélte, hogy túlzottan dicsérik."
Források:
In memoriam Szerdahelyi Andor: https://mno.hu/migr_1834/in-memoriam-szerdahelyi-andor-411558
http://egyetemi.hu/index.php?oldal=az_allamositastol_az_ujraalapitasig
http://www.budai-rfg.sulinet.hu/
Levélváltás az iskola igazgatónőjével.

Cím alapján hasonló

"Szerdahelyi Andor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
339589
Feltöltve
2019.01.18. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.18. 21:21

"Szerdahelyi Andor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
339588
Feltöltve
2019.01.18. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.18. 21:20

"Szerdahelyi Andor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
339591
Feltöltve
2019.01.18. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.18. 21:21

"Szerdahelyi Andor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
339590
Feltöltve
2019.01.18. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO640

339592
Feltöltve
2019.01.18. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

339593
Feltöltve
2019.01.18. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.18. 21:21
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.01.26. 11:02
Göröntsér Vera publikálta "Szerdahelyi Andor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.