Győr, Kiskút liget – Tóth László utca.

Győr
Kiskút liget – Tóth László utca.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.12.25. 01:51
Az Audi Aréna mellett álló Magvassy Mihály sportcsarnok tartószerkezeteit két magas oszloppár tartja, az oszlopokat pedig négy kábelköteg feszíti ki. A déli irányú kábelköteget lehorgonyzó betonelem nyugati oldalán van Győr város címere.

Nagyjából sík, de azért domborműves a címer, a felénk forduló felülete színesre festett.

Győr városcímerének leírása: „Ívelt oldalú, alul fogazott, hasított, szimmetrikus tárcsapajzs, melynek jobb oldali kék mezejében a város patrónusának, Szent István első vértanúnak félig balra fordult, lebegő alakja látható miseingben és vörös damaszkolt dalmatikában. A vértanú jobb kezében a megkövezésre utaló kődarab, bal kezében a győzelmet jelképező pálmalevelek, feje körül arany dicsfénykoszorú, mögötte pajzsderékon egy arany kereszttel megrakott aranypólya.
A vágott bal oldal felső kék mezejében ezüst városkapu látható faragott kövekből, kék hátterű, csapórácsos, nyitott kapuzattal, egy-egy lőréssel, hegyesen fogazott fanyársakkal, nyolcszögletű, két lőréses, laposan ormozott kőtoronnyal. Az alsó rész vörös mezejében a Duna, Rába, Rábca folyókat jelképező háromhullámos ezüstpólya található.
A tárcsapajzs felső élén a szabad királyi várost jelképező, vörös bélésű, drágakövekkel megrakott, ötágú, nyílt leveles korona látható.
Teljes (vagy díszes) címer: A címerpajzs teljesen megegyezik az egyszerű formával, de kiegészül egy dúsan mintázott barokk kerettel, melyen a szabad királyi várost jelképező korona látható, ami összefogja a címertartó pálmaleveleket.”

A „Kiállítási és Sportcsarnok” 1974-1976-ig épült. 1990-ben kapta mai nevét Győr első tornatanítójáról, Magvassy Mihályról. 2001-ben felújították. A címer ekkoriban kerülhetett ide. A 2012. február havi Google Utcakép fényképén már ott látható.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-gyor.shtml
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magvassy_Mih%C3%A1ly_Sportcsarnok

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
336118
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.22. 09:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.22. 09:34
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
336119
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.22. 09:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.22. 09:35
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
336120

336121
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.22. 09:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.22. 09:35
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
336122
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.22. 09:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.22. 09:36
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
336123
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.22. 09:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

336124
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.22. 09:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/60 • ISO100

336125

Összesen 8 fotó

Műlap története

23.04.21. 16:33
A "Győr város címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.25. 01:51
Keszthelyi Sándor publikálta "Győr város címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.