Szolnok, Széchenyi István körút 129.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Kígyós oszlop a gyógyszertárnál

Szolnok
Széchenyi István körút 129.
A Széchenyi gyógyszertár melletti sarkon volt.

Felállítás1988

Bálint József (fafaragó)

kalaposlány
2018.12.10. 06:50
Találtam archív fényképeket a források között szerepeltetett szolnok-szecska.blogspot.com oldalon, melyeken egy fából faragott kígyós oszlop látható a szolnoki, Széchenyi lakótelepi gyógyszertár épületének sarkánál. A lakótelep első gyógyszertárát és orvosi rendelőt tartalmazó épületet 1987-ben adták át, és a forrás szerint az 1980-as években került kihelyezésre a kígyós szobor, melyről annyit tudtak, hogy Bálint József fafaragó alkotása. A 2013. évi bejegyzésben azt olvashatjuk, hogy a szobor már akkor nem volt látható az eredeti helyén, és sorsa is ismeretlen volt.

A kígyós oszlop motívum a gyógyszertárak jellemző cégére, ezért kerülhetett sor ennek a motívumnak fába faragására, és elhelyezésére, a gyógyszertári sarokra. A "gyógyítás botja", amelyre egy kígyó tekeredett fel, Aszklépiosz, a gyógyítás istene jellemző attribútuma volt a görög-római mitológiában. A vedlő, így az újraéledő testet jelképező kígyóknak nagy szerepük volt Aszklépiosz gyógyító tevékenységében is.

Szerettem volna megtudni, hogy pontosabban mikor állították a kígyós oszlopot, és ki lehet, hol él a Szolnok városban ma már nem ismert fafaragó. Hosszú ideig tartott a keresés, újságcikkek alapján lépésről-lépésre kerültem közelebb személyének megtalálásához, míg végül sikerült vele a kapcsolatot felvenni. A kígyós oszlopot faragó szolnoki, azaz zagyvarékasi Bálint József fafaragó azonos, a jelenleg a dunántúli Jenőn élő, sok szép szobrot alkotó fafaragó Bálint Józseffel. Sikerült vele beszélnem, és ő elmesélte, hogy mielőtt Jenőre költözött, élt Zagyvarékason családjával és dolgozott Szolnokon és a közeli Törökszentmiklóson is. Ebben az időszakában készítette egy fafaragótáborban a kígyós oszlopot 1987-ben, mely 1988-ban lett kihelyezve az épület sarkához. A fafaragótábort az akkor Ecseki úti Általános Iskola és Gimnázium nevű iskola (ma Széchenyi István Gimnázium) igazgatója szervezte. A magát hatvan évesnek mondott Bálint Józsefnek tudomása van arról, hogy a kígyós oszlop nincs már a korábbi helyén, de nem ismeri ennek okát, és azt sem tudja, hogy mi lett a szoborral. Jenőn élve, sorban alkotja faragott szobrait, melyekről szeretettel mesélt, és még mindig keresi önmagát. Remélem ennek a régi alkotásának a bemutatása is segíteni fog neki ebben.

A szolnok-szecska.blogspot.com oldalon látható 1995-ben készült fényképek és a bejegyzés, a szolnoki helytörténettel foglalkozó Kósa Károlynak köszönhető.
Források:
https://szolnok-szecska.blogspot.com/2013/07/?m=0
https://hu.wikipedia.org/wiki/Aszkl%C3%A9piosz_botja
https://hu.wikipedia.org/wiki/Aszkl%C3%A9piosz
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1987_02/?pg=10&layout=s
telefonbeszélgetés Bálint József fafaragóval.

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Kígyós oszlop" c. alkotás fotói

1995. évben készült fénykép a kígyós szoborról. Kósa Károly szolnoki helytörténész fotója a szolnok-szecska.blogspot.com oldalon.
Alkotó
Bálint József (fafaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
334832
Forrás
https://szolnok-szecska.blogspot.com/2013/07/?m=0
Évszám
1995
Feltöltve
2018.12.10. 05:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.12.10. 05:33
1995, Archív felvétel
1995. évben készült fénykép a kígyós szoborról. Kósa Károly szolnoki helytörténész fotója a...Teljes szöveg1995. évben készült fénykép a kígyós szoborról. Kósa Károly szolnoki helytörténész fotója a szolnok-szecska.blogspot.com oldalon.Kevesebb szöveg

334833

Adalék vagy máshol

"Kígyós oszlop" c. alkotás fotói

A Széchenyi gyógyszertári sarok, ma már a kígyós szobor nélkül.
Alkotó
Bálint József (fafaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
334829
Feltöltve
2018.12.10. 05:33
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.12.10. 05:33
A Széchenyi gyógyszertári...Teljes szövegA Széchenyi gyógyszertári sarok, ma már a kígyós szobor nélkül.Kevesebb szöveg

"Kígyós oszlop" c. alkotás fotói

A Széchenyi gyógyszertári sarok, ma már a kígyós szobor nélkül.
Alkotó
Bálint József (fafaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
334830
Feltöltve
2018.12.10. 05:33
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.12.10. 05:33
A Széchenyi gyógyszertári...Teljes szövegA Széchenyi gyógyszertári sarok, ma már a kígyós szobor nélkül.Kevesebb szöveg

"Kígyós oszlop" c. alkotás fotói

A Széchenyi gyógyszertár épületének fényképe az átadás évében, 1987-ből, még a kígyós szobor nélkül.
Alkotó
Bálint József (fafaragó)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
334834
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1987_07/?pg=179&layout=s&query=gy%C3%B3gyszert%C3%A1r
Évszám
1987
Feltöltve
2018.12.10. 05:39
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.12.10. 05:39
1987, Archív felvétel
A Széchenyi gyógyszertár...Teljes szövegA Széchenyi gyógyszertár épületének fényképe az átadás évében, 1987-ből, még a kígyós szobor nélkül.Kevesebb szöveg
Összesen 5 fotó

Műlap története

18.12.10. 06:50
kalaposlány publikálta "Kígyós oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.