Ciszterci templom oszlopfői

Eger, Széchenyi István utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Eger
Széchenyi István utca
A bejárati kapu oszlopfőinek tetején állnak a szobrok.

Felállítás1793

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2021.01.04. 21:57
A jezsuita szerzetesek 1644-től vannak jelen Egerben. Rendházukat a 18. század elején (1700-1727) építették, majd kb. 3 év múlva a templom építésébe kezdtek, de azt csak 1743-ban fejezték be. A tervező neve ismert: Pethő István, jezsuita építész.
A templom homlokzatán négy jezsuita szent kapott helyet rokokó stílusú falfülkében: Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc, Régis Szent Ferenc, és Kosztka Szent Szaniszló szobrait helyezték el. Az épületben Gimnázium és kollégium működik.
A kocsifelhajtó bejáratánál a ferdén elhelyezett kapuk pillérén két szobor áll: Szent Mihály és Gábriel arkangyal ábrázolásai. Valamivel később készülhettek, mint akár a templom építkezésének vége, a műemlékes oldal szerint a 18. század végén. Ha 1793, akkor a szobrok valószínűleg a templom első javításának idején keletkeztek.
Források:
https://eger.utisugo.hu/latnivalok/cisztercita-templom-eger-90466.html
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/5578
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Cisztercita

Pál Tamás műlapja

Cím alapján hasonló

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97
Feltöltve
2006.06.10.

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Tamás 06.06.10.

98

99

100

101

102

23849
Feltöltve
2009.08.02. 13:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.08.02. 13:26

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

A másik kapu két szobra
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
23850
Feltöltve
2009.08.02. 13:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.08.02. 13:27
A másik kapu két szobra

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
23851
Feltöltve
2009.08.02. 13:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.08.02. 13:30

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
166702
Feltöltve
2014.05.26. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.26. 23:13

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
166703
Feltöltve
2014.05.26. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.26. 23:13

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
166704
Feltöltve
2014.05.26. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.26. 23:14

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
267989
Feltöltve
2017.02.26. 20:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.26. 20:24

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
267990
Feltöltve
2017.02.26. 20:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.26. 20:24

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
268361
Feltöltve
2017.03.02. 20:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.03.02. 20:00

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
268362
Feltöltve
2017.03.02. 20:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ38/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.03.02. 20:01

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428361
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/640 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 18:07
2020. június

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428362
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • 18.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 18:07
2020. június

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428363
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • 20.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 18:07
2020. június

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428364
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 33.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 18:07
2020. június

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428365
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 18:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • 22.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 18:07
2020. június

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
433254
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2021.02.17. 10:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 10:21
2016. április

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
433255
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2021.02.17. 10:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 11.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 10:21
2016. április

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
467437
Fotózva
2005. szeptember
Feltöltve
2021.11.10. 09:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/800 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.10. 09:25
2005. szeptember

Archív fotók

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

1963 könyvrészlet
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
24201
Évszám
1963
Feltöltve
2009.08.05. 12:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.08.05. 12:50
1963, Archív felvétel
1963 könyvrészlet

"Ciszterci templom oszlopfői" c. alkotás fotói

képeslap részlete
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
195510
Forrás
Arcanum: 200585
Feltöltve
2015.02.15. 00:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.15. 00:40
Archív felvétel
képeslap részlete
Összesen 26 fotó

Műlap története

21.11.10. 09:25
1 új fotót töltöttem a "Ciszterci templom oszlopfői" műlaphoz
21.02.17. 10:21
2 új fotót töltöttem a "Ciszterci templom oszlopfői" műlaphoz
21.01.04. 21:57
A "Ciszterci templom oszlopfői" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.01.01. 18:07
5 új fotót töltöttem a "Ciszterci templom oszlopfői" műlaphoz
20.07.31. 09:18
Megérintettem a "Ciszterci templom oszlopfői" alkotást
19.06.25. 15:24
Megérintettem a "Ciszterci templom oszlopfői" alkotást
17.03.02. 20:01
1 új fotót töltöttem a "Ciszterci templom oszlopfői" műlaphoz
17.03.02. 20:00
1 új fotót töltöttem a "Ciszterci templom oszlopfői" műlaphoz
17.02.26. 20:24

16.12.26. 11:57
Megérintettem a "Ciszterci templom oszlopfői" alkotást
15.02.15. 00:40
1 új fotót töltöttem a "Ciszterci templom oszlopfői" műlaphoz
14.05.26. 23:14
1 új fotót töltöttem a "Ciszterci templom oszlopfői" műlaphoz
14.05.26. 23:13

12.04.28. 22:30
A "Ciszterci templom oszlopfői" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.08.05. 12:50
1 új fotót töltöttem a "Ciszterci templom oszlopfői" műlaphoz
09.08.02. 13:30
1 új fotót töltöttem a "Ciszterci templom oszlopfői" műlaphoz
09.08.02. 13:27
1 új fotót töltöttem a "Ciszterci templom oszlopfői" műlaphoz
09.08.02. 13:26
1 új fotót töltöttem a "Ciszterci templom oszlopfői" műlaphoz
06.06.10.
Pál Tamás publikálta "Ciszterci templom oszlopfői" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.