A templomhajó legfölső ablakai

Budapest, XIII. kerület, Lehel tér 1.

Budapest
XIII. kerület, Lehel tér 1.

Felállítás1933

Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.11.20. 13:16
Az Árpád-házi Szent Margit templomot 1933. október 15-én szentelte fel Dr. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Möller István „1889-ben romként konzerválta a zsámbéki templomot”, ezt a templomot a zsámbéki romtemplom alapján tervezte és Wihart Ferenc építőmester kivitelezte. A templom és a berendezése adományokból épült fel.

Az ablakokban, falakban, festményekben, szobrokban keletkezett károkat 1945-ben már elkezdték javítani, 1948-ra készült el. 1988 – 1994 között felújították többek között az ablakokat is.
A templomhajó legfelső részén egyszerű díszítésű kettősablakok vannak, alattuk szentek és boldogok képei. A motívumok fő színe az ablakok egy részénél kék, a másik részénél piros.
Beismerem, nem számoltam meg, hogy hány ilyen ablak van, de kb. 10-12.
Ezzel a műlappal befejeztem a templom üveablakainak ismertetését.
Források:
https://www.margitos.hu/templom.html

Cím alapján hasonló

"A templomhajó legfölső ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332460
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.20. 13:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.20. 13:08
2018. május

"A templomhajó legfölső ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332461
Feltöltve
2018.11.20. 13:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/14 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.20. 13:09

"A templomhajó legfölső ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332462
Feltöltve
2018.11.20. 13:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/9 • ISO400

332463
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.20. 13:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/20 • ISO400

332464
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.20. 13:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/27 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.20. 13:09
2018. május

"A templomhajó legfölső ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332465
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.20. 13:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/34 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.20. 13:10
2018. május

"A templomhajó legfölső ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332466
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.20. 13:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/26 • ISO400

332467
Feltöltve
2018.11.20. 13:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/12 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.20. 13:10

"A templomhajó legfölső ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332468
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.20. 13:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.20. 13:11
2018. május

"A templomhajó legfölső ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332469
Feltöltve
2018.11.20. 13:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.20. 13:11

"A templomhajó legfölső ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332470
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.20. 13:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.20. 13:12
2018. május

"A templomhajó legfölső ablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332471
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.20. 13:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/38 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.20. 13:12
2018. május
Összesen 12 fotó

Műlap története

2 órája
Megérintettem az "A templomhajó legfölső ablakai" alkotást
23.07.02. 17:05
Megérintettem az "A templomhajó legfölső ablakai" alkotást
19.06.08. 17:14
Megérintettem az "A templomhajó legfölső ablakai" alkotást
18.11.20. 13:16
Dénes Ildikó publikálta "A templomhajó legfölső ablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.