A megfeszített Jézus

Bozsok, Rákóczi utca 22.

Alternatív, helyi címek:Kőkereszt

Bozsok
Rákóczi utca 22.
Az r. k. templom bejáratától balra áll.

Felállítás1858

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.11.29. 17:57
Bozsok római katolikus temploma Szent Anna tiszteletére szentelt. A barokk stílusú templom 1630-ban épült, 1743-ban megújították, 1773-ban bővítették. Jelenleg észak-déli hossztengelyű, a bejárata a déli oldalon van. Ugyanitt állt a falu középkori temploma, de az erre merőleges irányú volt, nyugat-keleti hossztengellyel. A mai templom keleti oldalán ma is látható a régészeti feltárásnak köszönhetően a régi templom keleti szentélyének része.

A mai templom délnyugati sarkánál, a templomajtóhoz vezető járda bal szélén áll egy kőkereszt.

A talapzat nyugat felé néző oldalán egy kőtáblára van, arra ezt vésték:

Dicsértessék a Jézus Krisztus
- - - - - - -
mindörökké Ámen
1858.

A keresztre feszített Jézus homokkő szobrának vonásai már kopottak, a 160 éves korához képest ez természetes is.

A kereszt felső részén az INRI felirat van.

A kereszt aljára egy koponyacsontot és két végtagcsontot faragtak, ez a halált jelképezi, amelyet Krisztus legyőzött. Elég ritka ábrázolás ez nálunk.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
333391
Feltöltve
2018.11.29. 16:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.29. 16:07

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
333392
Feltöltve
2018.11.29. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.29. 16:08

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
333393

333394
Feltöltve
2018.11.29. 16:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.29. 16:09

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
333395
Feltöltve
2018.11.29. 16:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.29. 16:09

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
333396
Feltöltve
2018.11.29. 16:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.29. 16:09

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
333397
Feltöltve
2018.11.29. 16:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.29. 16:10

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
333398
Feltöltve
2018.11.29. 16:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.29. 16:10

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
333399
Feltöltve
2018.11.29. 16:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.29. 16:11

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
333400
Feltöltve
2018.11.29. 16:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.29. 16:14

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
333401
Feltöltve
2018.11.29. 16:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.29. 16:14

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
333402
Feltöltve
2018.11.29. 16:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.29. 16:15

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
405577
Feltöltve
2020.06.07. 20:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.07. 20:57
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.06.07. 20:57
1 új fotót töltöttem az "A megfeszített Jézus" műlaphoz
18.11.29. 17:57
Keszthelyi Sándor publikálta "A megfeszített Jézus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.