Százhalombatta, Kodály Zoltán sétány 3.

Százhalombatta
Kodály Zoltán sétány 3.
Sportuszoda

Felállítás2008

Matolcsi Bea (képzőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2018.11.10. 13:14
Pár héttel ezelőtt Százhalombattán jártam, ahol egy kis segítséggel és kísérővel sikerült bejutnom a Városi Sportuszodába. Igazából egy Majoros János alkotást kerestem, de nem igazán jártam nagyon mélyen utána a dolgoknak. Amikor a sportmedence szélén megláttam a színes kerámia csempefalakat kicsit értetlenül álltam előttük, ez nem az, amit keresek. De ha már ott voltam nekiálltam fotózni. A medence vízfelülete tükörsima volt, ezáltal volt lehetőségem tükröződő fényképeket is készítenem.

Összesen négy fali kompozíció található a hosszanti oldalon, mely a kék szín különböző árnyalataiban fodrozódó hullámokat ábrázolja, ahogy megcsillannak rajtuk a lemenő nap sugarai. (Mintha az egyik képen valaki rossz helyre tette volna a "puzzle" egyik darabját - vajon észreveszi valaki? :) )

Fotózás közben találtam egy alkotói szignót is, az M betű még rendben, de a másik betű és az évszám nem igazán stimmelt, ez valóban nem az általam keresett alkotás.

Végül sikerült egy cikket találnom, mely alapján 2008. szeptember 24-én átadták az új sportuszodát Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok, Cseh László háromszoros olimpiai ezüstérmes (2008! azóta 4x) részvételével. Ugyanebben olvasható kicsivel lejjebb, hogy az égetett kerámiacsempe fali kompozíciókat Matolcsi Bea képzőművész készítette.

(Kiegészítés: Közben megkaptam az információt, hogy az általam keresett épületkerámiát a keramikus házaspár elkészítette, azonban már beépítésre nem került az uszodába. - Pedig milyen kíváncsi lettem volna rá...)
Források:
http://www.hirtukor.hu/bel.php?ssz=7443

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Fali kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Matolcsi Bea (képzőművész)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
331132
Feltöltve
2018.11.10. 12:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.10. 12:56

"Fali kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Matolcsi Bea (képzőművész)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
331142
Feltöltve
2018.11.10. 12:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/80 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.10. 12:57

"Fali kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Matolcsi Bea (képzőművész)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
331135
Feltöltve
2018.11.10. 12:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/80 • ISO1000

331134
Feltöltve
2018.11.10. 12:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/50 • ISO1000

331133
Feltöltve
2018.11.10. 12:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/60 • ISO1000

331136

331141
Feltöltve
2018.11.10. 12:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/100 • ISO1000

331143
Feltöltve
2018.11.10. 12:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/125 • ISO1000

331139

331140

331137
Feltöltve
2018.11.10. 12:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/60 • ISO1000

331138
Feltöltve
2018.11.10. 12:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/60 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.10. 12:56
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.11.10. 13:14
Szapet publikálta "Fali kompozíció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.