Sándor Imre emlékkeresztje

Csíkverebes (Vrabia), Templom utca

Csíkverebes katolikus templomának

Felállítás2001

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sántha Imre Géza
2018.11.04. 03:21
Ft. Sándor Imre (1893-1956) vértanú pap, főesperes, püspöki helynök tiszteletére állították ezt az emlékkeresztet szülőfaluja, a csíkverebesi Őrzőangyalok tiszteletére szentelt kis templomának külső szentélyrészi falán. Iskolai tanulmányait Csíksomlyón és Csíkszeredában, majd teológiai tanulmányait Gyulafehérváron és Budapesten végezte. 1916-ban szentelte pappá Gyulafehérváron gróf Majláth Gusztáv püspök. 1934–1939 között főesperes-plébános volt a székelyudvar­helyi Szent Miklós templomban. 1939-ben Márton Áron püspöki helynökké nevezte ki, 1940 végén pedig a Magyarországhoz visszacsatolt észak-erdélyi és székelyföldi hívek általános püspöki helynökévé. 1945 után határozottan ellenállt a vallásra is rátelepedni kívánó kommunista ideológiai nyomásnak, ezért a politikai rendőrség felfigyelt rá és megfigyelte. Ő vette át a gyulafehérvári egyházmegye vezetését Boga Alajos titkos ordinárius letartóztatása után, 1950 májusában, de 1951. március 11-én őt is letartóztatták, "a Román Népköztársaság demokratikus rendszerének egyértelmű ellenségeként”. Megjárta az akkori romániai kegyetlen börtönöket, a Bukarest melletti Jilavan, Máramaroson majd 1955-ben a Rîmnicu Sărat-i különösen örzött börtönbe került. Következő év február 28-án hunyt el, az embertelen börtönkörülmények között megfagyott. Holttestét a munténiai kisváros temetőjében hantolták el, máig sem lehet tudni, hogy pontosan hová.
2003 elején a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság megindította a boldoggá avatásához szükséges egyházmegyei vizsgálatot.
Források:
http://szabadsag.ro/-/sandor-imre-egy-erdelyi-vertanu



Cím alapján hasonló

"Sándor Imre emlékkeresztje" c. alkotás fotói

Település
Csíkverebes (Vrabia)
Feltöltő
Azonosító
329054
Feltöltve
2018.10.25. 22:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/110 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.25. 22:19

"Sándor Imre emlékkeresztje" c. alkotás fotói

Település
Csíkverebes (Vrabia)
Feltöltő
Azonosító
329056
Feltöltve
2018.10.25. 22:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/85 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.25. 22:21

"Sándor Imre emlékkeresztje" c. alkotás fotói

Település
Csíkverebes (Vrabia)
Feltöltő
Azonosító
329058
Feltöltve
2018.10.25. 22:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/120 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.25. 22:21

"Sándor Imre emlékkeresztje" c. alkotás fotói

Település
Csíkverebes (Vrabia)
Feltöltő
Azonosító
329059
Feltöltve
2018.10.25. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.25. 22:22

"Sándor Imre emlékkeresztje" c. alkotás fotói

Település
Csíkverebes (Vrabia)
Feltöltő
Azonosító
329060
Feltöltve
2018.10.25. 22:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.25. 22:34

"Sándor Imre emlékkeresztje" c. alkotás fotói

Település
Csíkverebes (Vrabia)
Feltöltő
Azonosító
329787
Feltöltve
2018.10.31. 21:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/34 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.31. 21:38

"Sándor Imre emlékkeresztje" c. alkotás fotói

Település
Csíkverebes (Vrabia)
Feltöltő
Azonosító
329788
Feltöltve
2018.10.31. 21:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.31. 21:40
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.11.04. 03:21
A közösség publikálta Sántha Imre Géza "Sándor Imre emlékkeresztje" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.